Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Szlovákia külügyi államtitkára, Ján Figel cáfolta a román sajtóértesüléseket, amelyek szerint a készülő magyar státustörvény ellen "valamiféle közös szlovák-román front" kialakítását tervezik.

Figel, a Szlovákia integrációs ügyeiben illetékes brüsszeli főtárgyaló elmondta: tudomása szerint az elmúlt hétvégén a NATO-tagságra váró országok pozsonyi konferenciáján folytatott kétoldalú megbeszélések során a szlovák és a román fél között szó esett a státustörvényről is, "de semmilyen közös frontról szóló megállapodás nem született".

(MTI)