Az olasz egészségügyi miniszter gyógyszerrel kezeltetné a pedofilokat<br/>

Vágólapra másolva!
Umberto Veronesi olasz egészségügyi miniszter közfelháborodást okozott. pénteki kijelentésével, mely szerint a visszaeső pedofilokat gyógyszerekkel kellene kezelni ahelyett, hogy börtönbe zárják őket.
Vágólapra másolva!

Varesi, aki eredeti foglalkozása szerint rákkutató, azt vallja, hogy a "pedofília egy komoly perverzió", amiből nem lehet valakit börtönbüntetéssel kigyógyítani. Ehelyett olyan gyógyszeres kezelésre lenne szerint eszükség, mellyel meggátolhatnák annak a hormonnak a működését, mely a gyermekek iránti vágyat táplálja a pedofilokban.

A miniszter azután nyilatkozott így, hogy az olasz rendőrség a héten elfogotthat személyt, akik egy római pedofil-hálózat tagjai. Lefoglaltak többezer képet és további 21 személy után nyomoznak.

A nyomozás részletei, beleértve azt is, hogy néhány bántalmazott gyerek még általános iskolába járt, illetve megjelent egy lista a lehetséges további áldozatokról, megrázta Olaszországot.

Don Fortunato Di Noto, egy pap, aki a szicíliai pedofilellenes szervezet vezetője, nem ért egyet Veronesi gyógyszeres javaslatával. Szerinte inkább speciális kezeléseket adó intézményekbe kellene elzárni a pedofilokat.

(dpa)

Korábban:

(2001. május 21.)