Hét embert tartóztattak le a jeruzsálemi házomlás miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli rendőrség péntek este hét gyanúsítottat vett őrizetbe a jeruzsálemi táncházomlással kapcsolatban. A tragédiában legalább 26 ember halt meg. A mentés szombat hajnalban is folytatódott. 10-12 ember ugyanis még mindig a romok között lehet.
Vágólapra másolva!

A Versailles Csarnok négy tulajdonosán kívül a letartóztatottak között van az az építési vállalkozó, aki a felújítási munkákat kivitelezte, a mérnök, aki az épületet tervezte, valamint az a szakember, aki a padlózatot készítette, amelynek leszakadása a tragédiát előidézte. A házomlás következtében 350 ember sérült meg.

Az első vizsgálatok szerint az épületben nemrég végzett felújítási munkák során eltávolítottak négy tartóoszlopot, hogy tágítsák a teret. A rendőrség szerint az építési vállalkozó ellenezte az oszlopok eltávolítását, de a tulajdonosok ragaszkodtak hozzá. A betonpadlózat szemlátomást nem bírta a terhelést, és több száz ember zuhant 15 méteres mélységbe.

(MTI)

Korábban:

( 2001. május 25.)