Az amerikai közel-keleti különmegbízott a támadások befejezésére szólította fel Arafatot<br/>

Vágólapra másolva!
William Burns, az Egyesült Államok új közel-keleti különmegbízottja vasárnap az izraeli célpontok elleni palesztin támadások befejezésére igyekezett rábírni Jasszer Arafat palesztin elnököt.
Vágólapra másolva!

Burns Rámalláhban Arafattal folytatott megbeszélései után azt mondta: felszólította Arafatot, tegyen meg mindent a "terrorista támadások" megállítása érdekében.

Az amerikai küldött összességében "építő jellegűnek" nevezte első közel-keleti megbeszélését, amelynek központi témája a Mitchell-jelentés volt, amely az erőszakcselekmények megfékezésére tartalmaz - mind az izraeli, mind a pelsztin félnek címezve - javaslatokat. Az ajánlások gyakorlatba való átültetését mindazonáltal nehéz kihívásnak nevezte. Burns feladata, hogy a közel-keleti konfliktusban szembenálló felekkel együtt kidolgozza az erőszak beszüntetésének és a béketárgyalások újrakezdésének menetrendjét.

Abdel-Razek al-Madzsaida, a palesztin nemzetbiztonsági szolgálat vezetője vasárnap azzal vádolta meg az izraeli felet, hogy 96 alkalommal sértette meg az általa öt nappal korábban egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet. Az AFP által idézett palesztin adatok szerint 36 esetben kiprovokálatlan lövések dördültek el, 28 támadás történt mezőgazdasági területek ellen, 21 alkalommal nyomultak be palesztin igazgatás alatt álló területekre, és 11 egyéb erőszakos cselekményt - például útelzárást - is végrehajtottak.

Burns és Arafat megbeszélése előtt néhány órával két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Jeruzsálem belvárosában, ahol két további robbanószerkezetet találtak. A második, vasárnap reggel végrehajtott merényletben 16 ember könnyebben megsebesült, az első, éjszakai robbantásnak nem voltak sérültjei.

A robbantások után Ariel Saron izraeli kormányfő egyik tanácsadója Jasszer Arafat palesztin elnököt okolta a történtekért. "Ez a terrorhullám a palesztin válasz Ariel Saron kinyújtott kezére. Azóta, hogy a miniszterelnök egyoldalú tűzszünetet indítványozott, példátlan terrorhulllám tanúi lehettünk" - mondta Avi Pazner. Szerinte jól összehangolt akcióról van szó, amely miatt a Palesztin Hatóságot terheli a felelősség. "Jasszer Arafat nem tesz semmit az Izrael elleni támadások leállítására, éppen ellenkezőleg, folytatja erőszakra uszító kampányát" - idézte az izraeli miniszterelnök tanácsadóját az AFP.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 27.)