Fej-fej mellett haladnak a bal és a jobboldal jelöltjei a ciprusi választáson<br/>

Vágólapra másolva!
Ciprus szigetén a szavazóhelyiségeket elhagyó választók körében végzett vasárnapi felmérések szerint fej-fej melletti eredményekkel szerepelnek az ellenzéki kommunisták és a kormányzó jobboldali párt jelöltjei a parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

A Mega televízió exit poll-felmérései azt mutatják, hogy a volt kommunista AKEL (A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja) 34 és 36,5 százalék közötti aránnyal vezet, a kormányzó, jobboldali DISY (Demokratikus Tömörülés) pártra viszont a választók 32,5-35 százaléka szavazott.

Cipruson elnöki kormányzás van érvényben. A DISY párt Gláfkosz Kleridesz elnök középjobb kormányának fő támogatója. A sziget hat többi kisebb pártja erősen leszakadt. Közülük csak a közép-jobb DIKO pártnak van esélye arra, hogy 10 százalék feletti eredményt érjen el.

A szavazóhelyiségek az eredeti időpontnál fél órával később, helyi idő szerint 17 óra 30 perckor zártak be. A hosszabbítás célja az volt, hogy minél többen vegyenek részt a Ciprus mind a 467.182 választója számára kötelező választásokon. Végeredmény helyi idő szerint éjjel 1-től, közép-európai idő szerint éjféltől várható.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 27.)