Felújítják az izraeli-palesztin tárgyalásokat <br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli és a palesztin tárgyaló delegáció képviselői megállapodtak abban, hogy felújítják a tárgyalásokat. Izrael a tárgyalások újrakezdését azonban továbbra is az erőszak megállításához köti. Ezzel egyidőben izraeli harckocsik Gázánál a palesztin területen "a jobb kilátás érdekében" leromboltak néhány épületet.
Vágólapra másolva!

Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter szóvivője szerint a tárgyalásokat néhány napon belül fel lehet újítani. Nabil Saat palesztin tervezési miniszter viszont úgy nyilatkozott, hogy a megbeszéléseken nemcsak biztonsági, hanem politikai kérdésekről is szó lenne, például kidolgoznának egy tervet a Mitchell-bizottság, valamint az egyiptomi-jordániai tűzszüneti kezdeményezés javaslatainak végrehajtására.

Izrael a politikai tárgyalások újrakezdését a palesztin erőszakcselekmények megállításához köti. A palesztin fél viszont a biztonsági és politikai kérdéseket "közös csomagban" akarja tárgyalni - emlékeztet az AP.

William Burns amerikai közel-keleti megbízott hétfőn a ciszjordániai Rámalláhban két napon belül másodszor találkozott Jasszer Arafat palesztin elnökkel. A közvetíteni próbáló Burns, aki korábban az Egyesült Államok ammáni nagykövete volt, vasárnap már tárgyalt a palesztin vezetővel és Ariel Saron izraeli kormányfővel. A vasárnapi megbeszéléseken az amerikai diplomata felszólította Arafatot: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy egakadályozzák a "terrorista támadásokat", ugyanakkor üdvözölte Izrael "önmérsékletét".

Az izraeli miniszterelnöki kabinet egyik illetékese szerint Burns még hétfő este - az izraeli közszolgálati rádió szerint csak kedden - újra találkozik Saronnal is. Az amerikai közvetítőnek Arafat válaszát kell vinnie Saronnak az izraeli tűzszüneti javaslatra - mondta az illetékes.

Hétfő délelőtt izraeli harckocsik és buldózerek újra behatoltak 150-200 méterre Gáza várostól keletre palesztin autonóm területre, két farmot leromboltak, és legkevesebb 70 olajfát kidöntöttek. Az izraeli hadsereg azzal indokolta az akciót, hogy az izraeli és palesztin területek közötti kerítés javítását végezték, és a fákat "a kerítés feletti jobb kilátás érdekében döntötték ki".

A Ciszjordániai Nábluszban egy egyetemista, a Hamász iszlám fegyveres csoport tagja súlyos sérüléseket szenvedett, miközben otthonában egy pokolgépet próbált összeszerelni. A fiatalember testének 60 százaléka megégett.

(MTI)

Korábban:

(2001.05.27.)