Tart a kormányerők offenzívája Észak-Macedóniában <br/>

Vágólapra másolva!
A macedón kormányerők hétfőn támadó helikopterekkel és harckocsikkal folytatták offenzívájukat az albán szakadár gerillák ellen az észak-macedóniai Kumanovó és Matejcse falu körzetében. Macedón források szerint az albánok erőszakkal toboroznak gyermekeket haderejük erősítésére.
Vágólapra másolva!

Fotó: Radu Sigheti

Macedón helikopter
albán állásokat támad

Blagoja Markovszki ezredes, katonai szóvivő elmondta, hogy Matejcsén a különleges rendőri erők minden házat átkutattak, és ennek eredményeképpen sikerült kiűzni a gerillákat a településről, és visszafoglalni a falut. Az albán gerillák tagadják Matejcse elestét.

Hoxha parancsnok, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik vezetője a Reutersnek telefonon azt állította, hogy a kormányerők elveszítették eddigi állásaikat az észak-macedóniai településen, és a tűzvonal immáron a rendőrőrsnél húzódik. Az AFP helyszíni tudósítója szerint Matejcsét és a közeli Ropalcsét hétfőn több száz ember hagyta el, többségük a dél-macedóniai Aracsinovo faluban keresett menedéket.

A szkopjei hatóságok értesülése szerint az UCK 12-18 év közötti gyermekekkel kívánja erősíteni a felkelők sorait. A macedón hírszerzésnek megbízható információi vannak arról, hogy az UCK erőszakos módszereket alkalmazva már februárban megkezdte a fiatalkorúak toborzását: a gyermekeket arra kényszerítik, hogy egyenruhát hordjanak, és a besorozást a szellemileg visszamaradott fiatalok sem kerülhetik el.

A Tanjug jugoszláv hírügynökség úgy tudja, hogy Szkopje az információkat már át is adta a hágai Nemzetközi Törvényszéknek azzal a kéréssel, hogy a testület indítson eljárást Ali Ahmeti, az UCK politikai vezetője, Gazima Ostrenija és Sokoli parancsnok ellen.

Az albán felkelők politikai képviselői hétfőn Svájcban azzal vádolták meg a szkopjei vezetést, hogy az válogatás nélkül használja fegyvereit a polgári lakosság ellen, megsértve ezzel a nemzetközi jogot. Musa Xhaferri, az alpesi országban tartózkodó albán küldöttség vezetője szerint csakis tárgyalások útján lehet megoldani a kialakult válsághelyzetet.

Fazli Veliu, az UCK svájci politikai képviselője szerint a felkelőknek egyetlen céljuk van: tárgyalóasztalhoz ültetni a szkopjei kormányt. Veliu megismételte, hogy a macedóniai albánoknak nem áll szándékukban egy "Nagy Albánia" létrehozása.

Svájcban közel 45 ezer macedóniai albán él, sokan közülük anyagi hozzájárulással segítik a felkelők harcát.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 27.)