Az Irak-ellenes szankció is téma volt a budapesti NATO-találkozón <br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia külügyminiszterei a budapesti NATO-tanácskozás lehetőségével élve kedden megbeszéléseket folytattak az Irak-ellenes szankciók módosításáról. Az "Olajat élelmiszerért" program, ami lehetővé teszi, hogy Bagdad kőolajért közszükségleti cikkeket vásároljon elvileg június 3-án lejár.
Vágólapra másolva!

"Még hétfő előtt megoldást kell találni" - mondta a név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes, arra utalva, hogy az ENSZ-ben jövő hétfőn vitatják majd meg az Irak elleni szankciók módosításáról szóló tervezeteket. Az illető nem volt hajlandó részleteket elárulni a tárgyalások állásáról és a különböző javaslatokról, s csak annyit közölt: a budapesti megbeszéléseken kitűnt, hogy egyetértés van a megközelítésben, azaz abban, hogy miközben a korábbinál is jobban ellenőrizni kell a fegyverek, illetve a katonai célra is használható termékek eladását Iraknak, a polgári célú termékek bejutását nem szabad nehezíteni.

A francia külügyminisztérium egyik szóvivője Párizsban kedden közölte, hogy az ENSZ előtt két szövegtervezet van: egy orosz és egy brit. A brit javaslat felhatalmazná Irakot, hogy a korábbinál szélesebb körben importáljon a lakosság számára szolgáló polgári terméket, ugyanakkor fenntartaná a szigorú ellenőrzést a katonai jellegű termékeknél.

Oroszország viszont több időt követel, s megpróbálja megakadályozni a határozati tervezet gyors elfogadását: így saját határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy hat hónappal hosszabbítsák meg az iraki külkereskedelmet szabályozó "Olajat élelmiszerért" programot, ami lehetővé teszi, hogy Bagdad meghatározott mennyiségű kőolajat exportáljon, s azért közszükségleti cikkeket vásároljon. E program hatálya elvileg június 3-án lejár.

(MTI)

Korábban:

(2000. december 11.)