Koszovóban maradnak az amerikaiak <br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok fenntartja katonai jelenlétét Koszovóban és nem csökkenti a Szerbia déli tartományában állomásozó amerikai csapatok létszámát.
Vágólapra másolva!

Miután a Koszovóban állomásozó amerikai alakulatoknál járt, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Szalonikiben kijelentette: a látogatás meggyőzte, hogy a hatezer amerikai katonáknak továbbra is részt kell vállalnia a KFOR tevékenységében, mert a NATO vezette nemzetközi békefenntartó erő hozzájárul a térség stabilitásának megőrzésében.

Rumsfeld szerint "a Balkánon csapatokat állomásoztató országok reménye, célja és szándéka az, hogy egy idő után a térségbeli felek képesek legyenek békés és építő módon felülemelkedni nézeteltéréseiken és megteremteni azokat a stabil közigazgatási struktúrákat, amelyekre szükségük van".

Bár a választási kampányban George W. Bush a külföldi katonai kötelezettségvállalások csökkentését ígérte, megválasztása után azonban nem tett lépéseket ennek gyakorlati megvalósításáért, és azt ígéri, hogy nem fog egyoldalúan dönteni a csapatok visszavonásáról. Rumsfeld szerint a "Bush-kormányzat politikája az, hogy a Balkánon kitartunk barátaink és szövetségeseink mellett." a kormányzat azt mondja, nem fog egyoldalúan dönteni csapatok visszavonásáról.

A negyvenhárom ezer fős KFOR-ban szolgáló hatezer amerikai katonán kívül közel négyezer teljesít szolgálatot - az összesen húsz ezres - boszniai SFOR-ban, és több százan állomásoznak Macedóniában is.

Rumsfeld Szalonikiben részt vesz a balkáni országok védelmi minisztereinek koordinációs bizottságának ülésén. Rumsfelden kívül az értekezleten az albán, bolgár, görög, horvát, jugoszláv, macedón, olasz, román és - első ízben - az ukrán védelmi tárca vezetője vesz részt, továbbá képviselteti magát Szlovénia is. A tanácskozás fő témája a macedón helyzet, valamint az Albániához és Jugoszláviához fűződő kapcsolatok erősítése lesz.

(MTI)