Három tűzoltó halt meg egy New York-i robbanásban <br/>

Vágólapra másolva!
Három tűzoltó meghalt, és több mint ötvenen megsérültek egy New York-i vaskereskedésben bekövetkezett robbanáskor. A sérültek többsége a robbanást okozó tűzhöz riasztott tűzoltók, rendőrök és mentősök közül került ki.
Vágólapra másolva!

Hatalmas robbanás rázott meg a hét végén egy New York-i vaskereskedést. A robbanásban három tűzoltó meghalt, és több mint ötven személy megsérült.

A tűzoltókat helyi idő szerint vasárnap délután riasztották a vaskereskedéshez, ahol eddig ismeretlen okokból lángok csaptak fel. Húsz perccel azután, hogy a mentőosztagok megérkeztek, hatalmas detonáció rázta meg az épületet: a pincében tárolt gáz- és festéktartályok felrobbantak.

A robbanás következtében a vaskereskedés összedőlt, maga alá temetve több tucat tűzoltót, akik közül hármat már csak holtan sikerült kiemelni a romok közül. A sérültek többsége a helyszínen segédkező több száz tűzoltó, rendőr és mentős közül került ki. Két polgári személy könnyebb sérüléseket szenvedett.

A robbanás miatt a szomszédos lakóépületekből kitelepítették a lakókat.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)