Előállították, kihallgatták, majd szabadon engedték Funart <br/>

Vágólapra másolva!
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester ellen hivatali visszaélés vádjával indítottak eljárást. A polgármestert megpróbálták előállítani, de Funar hívei nem engedték be a rendőröket a hivatalba. Végül rohamrendőröknek kellett rátörniük az ajtót a magyarellenességéről ismert polgármesterre. Az ügyészségen három órán keresztül hallgatták ki, majd elengedték. Funart botrányai miatt felfüggeszthetik polgármesteri tisztségéből.
Vágólapra másolva!

Rendőrök szállították el a kolozsvári városházáról Gheorghe Funar polgármestert. Három órán keresztül hallgatták ki Kolozsvár első emberét, majd szabadon engedték.

A rendőrségi akciót az indokolta, hogy a magyarellenességéről ismert politikust korábban már kétszer beidézte a helyi ügyészség. Funar azonban egyetlen alkalommal sem tett eleget a felszólításnak. Péntek reggel fél kilencre újabb idézést kapott. Mivel harmadszor sem jelent meg a hatóság előtt, rendőrök mentek érte, hogy előállítsák. A román törvények szerint ugyanis, aki három idézést figyelmen kívül hagy, azt a hatóságok előállítják.

A kiérkező rendőrök ellenállásba ütköztek. Funar néhány híve elállta a polgármester szobájának ajtaját. Lökdösni kezdték a rendőröket. Ráadásul Funar egyik elvakult híve megütötte a jelen lévő kolozsvári rendőrfőkapitányt. Emiatt végül rohamrendőröknek kellett rátörniük az ajtót Funarra, akit már nem tanúsított ellenállást. Egyik verekedő emberét azonban bilincsbe verve vezették el.

Boros János kolozsvári alpolgármester az [origo]-nak elmondta: Funart azért idézték be, mert korábban meggátolta, hogy a képviselőtestület megtartsa ülését. Egyszerűen bezáratta az üléstermet, mivel szerinte határozatképtelen volt a testület. Funar ugyanis 17 képviselő mandátumának jogosságát vitatta. Úgy vélte, hogy mivel a szóban forgó városatyák különböző városi fennhatóság alá tartozó vállalatok igazgatói testületeinek is tagjai, nem lehetnek többé helyi képviselők. Egy új törvény előírja ugyanis, hogy a városi tanács tagjai nem tölthetnek be tisztséget a városi fennhatóság alá tartozó vállalatok igazgatói testületeiben. Ezt az előírást azonban csak a következő helyhatósági választásoktól kell alkalmazni.

A polgármester mégis emiatt a jogszabály miatt nem terjesztette elő a város idei költségvetését. Funar - az alpolgármester szerint - azt szeretné elérni sajátos jogértelmezésével, hogy oszlassák fel a közgyűlést. Jelenleg Kolozsvárott Funar Nagy Románia Pártja kisebbségben van.

Az alpolgármester elmondta, hogy az ülésezés megakadályozása miatt, önkormányzati szabotázs vétségével idézték be Funart. A kolozsvári rendőrség az eset emiatt bűnvádi eljárást is indított ellene. Funart hivatali hatalommal való visszaéléssel, rágalmazással is gyanúsítják.

Ha az ügyészség az ügy kapcsán megindítja a bűnvádi keresetet , Funart - a román törvények szerint - felfüggesztik polgármesteri tisztségéből . A kolozsvári ügyészség felkérésére a rendőrség június elején indított nyomozást, amelynek eredményeként hamarosan - várhatóan jövő héten - dönt az ügyészség a bűnvádi eljárás megindításáról.

A rendőri akció időzítésének érdekessége, hogy a polgármester éppen sajtótájékoztatót készült tartani, mielőtt elszállították volna. Így több tucat újságíró lehetett szemtanúja az esetnek.

Komáromi Gergely