Nyolc halálos áldozata van a kolumbiai börtönlázadásnak<BR/>

Vágólapra másolva!
Nyolc fogoly meghalt és legkevesebb 15 megsebesült kedden a kolumbiai főváros Modelo de Bogotá börtönében kitört lázadás folyamán. A zavargások a börtönben fogva tartott baloldali gerillák és a kábítószer-kereskedés miatt bebörtönzött bűnözők között robbantak ki még hétfő este, majd az utóbbiak mellé felsorakoztak a jobboldali félkatonai szervezetek őrizetben lévő tagjai is.
Vágólapra másolva!

A lázadásban részt vevő rabok mindhárom csoportjának birtokában több tucatnyi kézifegyver volt, s az őrök utóbb 15 pokolgépet, illetve repeszgránátot hatástalanítottak. Kedd délután a hatóságoknak még nem sikerült teljesen visszanyerniük az ellenőrzést a börtön helyiségei fölött. Romulo González igazságügy-miniszter szerint a baloldali gerillák szökést szerveztek, s a köztörvényesek elárulták a tervet az őrségnek. A börtönt mintegy 2000 rendőr és katona vette körül, hogy megakadályozza a rabok esetleges kitörési kísérletét.
Tíz nappal korábban a legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) robbantásos támadást hajtott végre egy másik, ugyancsak a fővárosban lévő börtön ellen. Az akkori támadás következtében 5 fogoly meghalt, 19 gerilla és 80 köztörvényes megszökött.


(MTI)