<B><FONT face="Arial" size="4">Lengyel gyerekeket adtak el </FONT></B>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egy Németország, Olaszország és Törökország között működő bűnbanda kábítószerért cserébe lengyel fiatalkorúakat adott el török kábítószer-kereskedőknek. A csoportot hosszas nyomozás után szerdán sikerült elfognia a határőrségnek a milánói repülőtéren. Három nigériait és két lengyel, valamint több török állampolgárt tartóztattak le. A szervezet Lengyelországban jelentetett meg munkahirdetéseket, amelyekben jó megjelenésű lengyel fiataloknak ígért munkát egy hannoveri diszkóban. Miután mindenféle adósságba keverték és lelkileg terrorizálták a mind kis- mind nagykorú jelentkezőket, a nagykorúakat, mint drogfutárokat használták Törökország és Milánó között, a kisebbeket pedig egyszerűen eladták, hogy a befolyó összegből fedezzék a terjesztők fizetését.

[origo]