Nyár végén kiléphet a szlovák kormányból a Magyar Koalíció Pártja

Vágólapra másolva!
Augusztusban valószínűleg kettészakad a szlovák kormánykoalíció. Kilép ugyanis a Magyar Koalíció Pártja a Dzurinda-kormányból. Azután merült fel a szakítás terve, hogy szerdán a szlovák parlament leszavazta azt a közigazgatási törvénytervezetet, amely létrehozott volna egy magyar többségű megyét is. Mivel a parlamenti döntéssel elégedett az államfő és a miniszterelnök is, az MKP valószínűleg hiába kéri az államfőt arra, ne írja alá a törvényt.
Vágólapra másolva!

Az [origo] információi szerint a Magyar Koalíció Pártja nyár végén nagy valószínűséggel kilép a szlovák kormánykoalícióból. Ha Rudolf Schuster szlovák elnök is aláírja a szerdán elfogadott közigazgatási törvényt, az MKP nem vállal szerepet ősztől a kormányban. A végleges döntést az MKP országos tanácsa hozza meg, augusztus végén.

Egyelőre még nem írta alá a törvényt az államfő, mivel szerdán, közvetlenül a szavazás után elutazott Dél-Amerikába. Mielőtt elutazott volna, üdvözölte a döntést. Így valószínűleg hiába szólítja fel az MKP az államfőt arra, hogy ne írja alá a törvényt.

Az MKP találkozót kezdeményezett Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel is. Visszajelzést még nem kapott a párt, azonban az MKP vezetősége szerint szinte kizárt, hogy megváltozzon a kormányfő véleménye a kérdésben. Így nagy valószínűséggel a párt kilép a szlovák kormányból.

A koalíciós szakadás után sem kell attól tartani, hogy a szélsőséges, nacionalista pártok, például Vladimír Meciarék kerülhetnének a kormányba a magyarok helyett. Dzurinda kormánya megőrzi parlamenti többségét az MKP nélkül is, Meciar esetleges kormányra kerülése pedig nem kedvezne Szlovákia EU- integrációs törekvéseinek.

A magyar párt, annak ellenére, hogy a leszavazott közigazgatási reform miatt kilépni készül a kormányból, elképzelhetőnek tarja, hogy a későbbiekben kívülről támogatnák Dzurindát - mondta Pokstaller Lívia, az MKP sajtótitkára.

A koalíciós feszültség kiváltóoka, hogy szerdán a szlovák parlamentben kormánypárti képviselők segítségével leszavazták a közigazgatási reform végrehajtásához szükséges kormány-előterjesztést. A döntés szerint az országban nem tizenkét megye és tizenkét megyei önkormányzat, hanem nyolc megye és nyolc megyei önkormányzat jön létre. Ezzel megerősítették a Meciar-kormány által megteremtett korábbi közigazgatási állapotokat. Így nem jön létre a magyarok statisztikai többségét szavatoló közigazgatási egység sem, amelynek kialakítását a Magyar Koalíció Pártja szorgalmazta.

A 150 tagú törvényhozás 143 jelenlevő képviselője közül a végső szavazásnál 112 honatya támogatta a kormány 12 megyés modelljével szemben álló 8 megyés modellt. Mikulás Dzurinda miniszterelnök pártjának képviselőivel együtt a 8 kerület mellett szavazott.

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a szavazás után elmondta: úgy véli, hogy "a koalíció ezek után már nem is létezik". Elfogadhatatlan, hogy a kormánykoalíció egy része az ellenzékkel együtt szavazzon.

[origo]