Tanúskodott a Chirac-lány

Vágólapra másolva!
Szerdán tanúként kihallgatták Claude Chiracot, a köztársasági elnök lányát a titkos alapból finanszírozott magáncélú utazások ügyében. A bejelentést maga az érintett is megerősítette. A bírák elsősorban egy New York-i és egy kenyai út körülményeire voltak kíváncsiak. Claude Chirac a New York-i útról elmondta, hogy "szakmai útról volt szó", amelyen apjával és annak testőrével vett részt, Kenyában viszont nem járt.
Vágólapra másolva!

Chirac idősebbik lánya 1998 óta hivatalosan is a köztársasági elnök tanácsadója. A 38 éves egykori reklámszakember egyes lapvélemények szerint a "Chirac-klán" valódi irányítója. A párizsi rendőrség pénzügyekkel foglalkozó ügyosztályán edddig már kihallgatták többek között Annie Lhéritier asszonyt, Chirac jelenlegi kabinetfőnökét, aki már az elnök polgármestersége idején is közeli munkatársának számított. Ugyancsak kihallgatták Maurice Ulrich RPR-párti szenátort, elnöki tanácsadót, Marianne Legendre-ot, Chirac különleges titkárságának vezetőjét, valamint Brigitte Monnerat-t, Ulrich munkatársát. A hatóságok egyelőre senkit sem vettek őrizetbe.

Le Canard Enchainé részletes beszámolót kínál olvasóinak egy 1992 májusában lezajlott Mauritius-szigeti nyaralásról, amelyet az akkori párizsi főpolgármester "munkaértekezletként" számolt el. Erről az üdülésről július 5-i számában fotót is közölt a Libération, mire - a Le Canard szerint - a lap több dühödt telefont kapott az elnöki palotából, majd Chirac több barátjától, figyelmeztetve a szerkesztőket: ne avatkozzanak olyasmibe, amihez semmi közük. A Gamma fotóügynökség ezt követően rögtön visszavonta eladási katalógusából a Royal Palm üdülőhelyen készült valamennyi fotót, azzal az indokkal, hogy "egy magát megnevezni nem kívánó folyóirat hirtelen megrendelte, exkluzivitást kérve az egész anyagra." A Gamma a Lagardére csoport részeként Anne-Marie Couderc asszony, volt RPR-es miniszter, Chirac egykori polgármester-helyettesének felügyelete alatt áll.