Az olasz egyház bújtatja a ruandai vérengző papot

Olaszországban a római katolikus egyház segítségével talált menedéket egy ruandai pap, akit az ENSZ Nemzetközi Törvényszéke azzal vádol, hogy hét évvel ezelőtt a ruandai polgárháborúban több ezer ember lemészárlásánál működött közre. Az olasz kormány egyelőre nem tesz lépéseket, a Vatikán hallgat, a Nemzetközi Törvényszék viszont a mielőbbi kiadatást követeli.

Egy ruandai pap, akit az ENSZ háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszéke elé kíván idézni népirtás gyanújával, minden bizonnyal az olasz római katolikus egyháznál talált menedéket. Athanase Seromba atyát azzal vádolják, hogy több mint 2000 ember haláláért felelős. A bűncselekményeket 1994-ben, a tuszi és a hutu törzsek között 3 hónapig tartó mészárlás során követte el.

Seromba atya röviddel a ruandai polgárháború befejeződése után Olaszországba utazott tanulmányútra, ahol letelepedett, és közel másfél éve Firenze közelében, a San Mauro templomban tevékenykedik. A múlt héten az ENSZ ruandai háborús eseményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéke a pap kiadatását kérte Olaszországtól, hogy tisztázhassa a népirtásban való bűnösség vádját. Seromba atya ekkor azt ígérte, hogy szentbeszédben fog magyarázatot adni a kemény vádakra.De a papnak már órákkal a beígért firenzei mise előtt nyoma veszett. Egyházi emberek, akik zsúfolásig megtöltötték a Firenze melletti San Mauro a Signa templomát, hogy meghallgassák a pap védőbeszédét, csupán arról értesülhettek, hogy Seromba atya titkos helyen rejtőzik. A pontos helyszínről és esetleges visszatérésének időpontjáról nem nyilatkoztak. A Vatikán mindenfajta tájékoztatástól elzárkózot, nem kommentálta a Seromba atya ellen felhozott vádakat sem - írja a BBC.

A londoni székhelyű Afrikai Emberi Jogi Bizottság szerint a hutu Seromba felelős az 1994-ben egyházkörzetében történt vérfürdőért. Személyesen segített a templomba terelni az embereket, majd a felkelők rájuk döntötték az épületet. Carla del Ponte, a Nemzetközi Törvényszék főügyésze reméli, hogy a papot mielőbb őrizetbe vehetik, de az olasz hatóságok ezt mindeddig visszautasították, mivel egyelőre nem találnak rá jogalapot.