Kedden ismét a levegőbe emelkedik a Concorde

Vágólapra másolva!
Közel egyéves szünet után ismét felszáll a Concorde - egyelőre csak tesztrepülésre. A szuperszonikus utasszállítókat a tavalyi 113 áldozatot követelő párizsi légi baleset után küldték kényszerpihenőre. Az eltelt idő alatt 17 millió fontot is elérő összeget költöttek a francia és a brit Concorde-flotta modernizálására. A britek remélik, szeptembertől ismét forgalomba állhat a hangsebességgel repülő utasszállító.
Vágólapra másolva!

concordeKedden ismét felszáll a Concorde a londoni Heathrow repülőtérről. A szuperszonikus utasszállítógépek a tavalyi párizsi, 113 áldozatot követelő baleset óta nem emelkedtek a levegőbe. A British Airways megerősítette a BBC-nek a mostani, egyelőre csak tesztrepülésről szóló információt.

A gép helyi idő szerint 14 órakor emelkedik a magasba, a botkormánynál a brit légitársaság főpilótája, Mike Bannister kapitány ül. A tesztrepülés alatt az Atlanti-óceán fölött köröznek majd a repülővel. A tesztrepülés körülbelül három óra húsz percig tart, mielőtt leszállnak a brit légierő oxfordshire-i bázisán.

Mind a brit, mind a francia Concorde-flottát kényszerpihenőre küldték, a közel egy évvel ezelőtti párizsi légikatasztrófa után. A balesetben a gépen tartózkodó 109 fő mind meghalt, rajtuk kívül négyen akkor vesztették életüket, amikor a lángoló gép rázuhant egy szállodára.

A brit légitársaság és a polgári repülési hatóság (CAA - Civil Aviation Authority) képviselői is a fedélzeten lesznek, miközben különböző tesztfeladatot végez el a repülőgép. A gépeken körülbelül 17 millió fontos nagyjavítást végeztek el a baleset óta eltelt időben. Megerősítették a gépek alvázát, és Kevlárral bélelték ki az üzemanyagtartályokat, hogy ne ismétlődhessen meg a párizsi katasztrófa. Ekkor egy alkatrészdarab kilyukasztotta a gép üzemanyagtartályát, és a kifolyó kerozin lángba borította a gépet.

A teszt eredményeit mind a brit CAA-nak, mind francia megfelelőjének benyújtják, hogy ismét megkaphassa a gép a baleset óta felfüggesztett repülési engedélyeket. A brit légitársaság reméli, hogy szeptembertől ismét utasokat szállíthat a szuperszonikus repülő - írja a BBC.