Az Amnesty International a genovai események vizsgálatát követeli

Az Amnesty International (AI) Alapos vizsgálatot követelt az olasz hatóságoktól a hétvégi genovai nyolcas csúcson lelőtt tüntető ügyében.

A világ legnagyobb nemzetközi emberi jogi szervezete szerint a nemzetközi egyezmények azt írják elő, hogy a rendfenntartó erők erőszakos megmozdulások feloszlatására is csak a kevésbé veszélyes eszközök hatástalansága esetén használhatnak tűzfegyvert, s a fegyverhasználat mértéke sem lépheti túl a szükséges mértéket. A londoni székhelyű szervezet "súlyosan aggályosnak" nevezte azt is, hogy az olasz rendőrök válogatás nélkül támadtak rá békés tüntetőkre, újságírókra és olyanokra is, akiknek semmi közük sem volt a megmozdulásokhoz.

Az AI elítélte azt a rendőri akciót is, amelyben az olasz karhatalom vasárnap hajnalban rajtaütött az egyik tiltakozó szervezet központján, összeverte az ott talált aktivistákat, sokuknak kórházi kezelést igénylő súlyos sérüléseket okozva. A szervezethez hírek jutottak el arról is, hogy egyes őrizetesektől megtagadták az ügyvédi, sőt az orvosi segítséget is. Az AI már a genovai csúcs előtt felszólította az olasz hatóságokat arra, hogy a tüntetők elleni fellépés ne lépje túl a szükséges mér

Joschka Fischer német külügyminiszter párhuzamokat lát az globalizációellenes tüntetők és az 1968-as mozgalom között. Fischer szerint 1968 nagy hibája volt, hogy elméleti szempontból túlhaladott antikapitalizmus, a gyakorlatban pedig az erőszak lett reá jellemző. Ez a két elem - szavai szerint - újra felbukkan. A társadalmi mozgalom akkor a legerősebb, ha felvilágosító hatású, ez pedig csak erőszakmentesen lehetséges - mondta Fischer, aki husznévesen kődobáló utcai harcos volt.

A külügyminiszter megütközését fejezte ki a genovai nyolcas csúcsértekezlet idején mindent ellepő erőszak miatt. Fischer ellenzi, hogy a globalizáció ellenzői részt vegyenek a tanácskozásokon, szükségesnek tartja viszont a velük való folyamatos párbeszédet.

Korábban:

Hippiruhások és rendőrök próbálják megállítani a szuronyosokat

A pacifisták lazáskodnak, az anarchisták tüskevárként nyomulnak - az [origo] tudósítása