A G8-csúcsot övező sajtó elleni erőszak miatt tiltakozott az RSF

Vágólapra másolva!
A genovai G8-csúcs idején a sajtó elleni példátlan hatósági erőszak miatt tiltakozott kedden a párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (RSF).
Vágólapra másolva!

A sajtószabadság védelmében fellépő nemzetközi mozgalom közölte, hogy vizsgálóbizottságot küld az olaszországi Genovába a történtek kiderítésére. Az RSF kedden nyilvánosságra hozott, az AFP által ismertetett közleményében elítélte a sajtó elleni példátlan hatósági erőszakot. A dokumentumban felsorolták, hogy Genovában 16 újságíró sérült meg súlyosan, a rendőrök feldúlták az "ellencsúcs" sajtóközpontját, újságírókat hallgattak ki, lefoglalták anyagaikat, és megfenyegették őket.

"Az, ami Genovában történt, példa nélküli. A rendőrség fellépése némely esetben hihetetlen erőszakos, előre kitervelt volt. Kiterjedt olyan, a tüntetésektől távol eső területekre, ahol a tiltakozók és a újságírók pihentek vagy dolgoztak" - mondta Robert Ménard, az RSF főtitkára.

A szervezet Silvio Berlusconi olasz kormányfőhöz és Claudio Scajola belügyminiszterhez írott levélben nyilvánítja ki felháborodását amiatt, hogy a globalizációt elvető tüntetők elleni rendőrségi erőszaknak újságírók is áldozatul estek. Az RSF azonnali vizsgálatot és felelősségre vonást követel az ügyben. Közölték: vizsgálóbizottságot küldenek Olaszországba, és elvárják, hogy a testületet fogadja Berlusconi és Scajola is.

Korábban:
A rendőrség megszállta a globalizációellenes szervezet sajtóközpontját