Rakétákkal lőtték szét a Hamász egyik vezetőjét

Vágólapra másolva!
Négy rakétát lőttek ki a Hamász palesztin szervezet egyik katonai vezetőjének autójára. Az izraeli hadsereg azzal indokolta a kivégzésszerű akciót, hogy Darvaze nagyszabású, Izrael-ellenes merényletre készült.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg végzett szerdán a Hamász radikális palesztin szervezet egyik vezetőjével a ciszjordániai Nábluszban. A palesztin szervezet nábluszi csoportjának vezetője gépkocsin utazott a ciszjordániai városban, amikor halálos támadás érte. Négy lövedék csapódott Szaleh Darvaze gépkocsijába, ami teljesen szétroncsolta a járművet, és megölte az arab politikust.

Az izraeli hadsereg azzal indokolta az akciót, hogy Darvaze, aki korábban már többször volt mind az izraeli, mind pedig a palesztin hatóságok őrizetében, nagyszabású merényletre készült egy izraeli célpont ellen. Ráadásul az izraeli hatóságok szerint a helyi Hamász-vezetőnek köze volt két korábbi véres merénylethez is: a március 4-ihez és a május 18-ihoz. E két merénylet összesen nyolc emberéletet követelt, és 130 személy sebesülését okozta. Kevéssel a kivégzésszerű támadás után a Hamász egy nábluszi illetékese, Dzsamal Manszúr bejelentette, hogy a szervezet meg fogja torolni magas rangú tagjának halálát. Bejelentésével egyidejűleg több százan tüntettek Náblusz központjában az izraeli hadsereg ellen.

A Hamász (teljes nevén Iszlám Ellenállási Mozgalom) az 1987 és 1993 közötti intifáda (palesztin felkelés) idején alakult meg a megszállt palesztin területeken az izraeli megszállás elleni harcra. Katonai szárnya gyakran folyamodik az öngyilkos merényletek módszeréhez.