Az utasok dobták össze a repülőgép üzemanyagára valót

Vágólapra másolva!
A spanyolországi város helyett Afrikában szállt le a nyaralásra induló angolok gépe. Az utasoknak kellett összeadni a kerozinra valót, hogy végre Spanyolországba repülhessenek.
Vágólapra másolva!

Kisebb felárat fizettek annak a charter-gépnek az utasai, akik szerda este Londonból a spanyolországi Malagába indultak nyaralni. Mivel a pilóta a köd miatt sokáig nem tudott leszállni a malagai repülőtérre, és a légiirányítók utasításait követve Sevilla felé indult, lassan elfogyott a repülőgép üzemanyaga. A késő esti órában a sevillai reptér már zárva volt, és nem fogadta az angol gépet. Az egyetlen megoldás a kényszerleszállás volt, amit a pilóta a marokkói Tanger repülőterén hajtott végre. Eddigre a gép tankjában egy csepp üzemanyag sem maradt. Föl kellett tölteni kerozinnal, de a pilóta azzal a kéréssel fordult az utasokhoz, hogy amíg ő tankol, dobják össze a szükséges összeget készpénzben, mert a marokkóiak nem fogadnak el hitelkártyát, és másképp nem tudják folytatni az utat - írta az ANSA olasz hírügynökség.