Milliós tömeg éltette a kubai forradalmat

Vágólapra másolva!
A kubai forradalom 48. évfordulója alkalmából rendezett havannai ünnepségen a részvevők a szigetország elleni amerikai gazdasági embargó megszüntetését követelték transzparenseiken. Több mint egymillió ember vett részt a felvonuláson.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro elnök és öccse, Raúl Castro védelmi miniszter, az ország második számú vezetője haladt a menet élén. Oldalukon menetelt Khomeini ajatollahnak, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítójának unokája is, aki díszvendégként vett részt az ünnepségen. A felvonuló tömeg megállt az Egyesült Államok kereskedelmi érdekképviseletének irodája előtt, és hangosan tiltakozott Washington "ellenséges politikája" ellen, "terrorizmussal és népirtással" vádolva az Egyesült Államokat a Kuba ellen alkalmazott, immár négy évtizede érvényben levő kereskedelmi embargó miatt.

A Santiago de Cuba-i Moncada-laktanya 1953. július 26-i ostromát tekintik a karibi szigetországban a kommunista forradalom kezdetének. Ez a roham volt az első Castro vezette kísérlet Fulgencio Batista diktátor hatalmának megdöntésére. Az első próbálkozás kudarcba fulladt ugyan, de néhány évvel később, 1959. január 1-jén Castro kihirdethette a kubai forradalom győzelmét.