Románia már nem akarja megakadályozni a státustörvény alkalmazását

Vágólapra másolva!
Szombaton találkozott először egymással személyesen a magyar és a román kormányfő. A találkozó után Nastase román miniszterelnök már nem akarta megakadályozni a státustörvény romániai alkalmazást.
Vágólapra másolva!

A két miniszterelnök most találkozott egymással először. Orbán Viktor és Adrian Nastase a státustörvényről és a két ország kétoldalú kapcsolatairól tárgyalt. Nastase elmondta: Románia lát lehetőséget arra, hogy szakértői szinten megoldást találjanak a határon túli magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatos kérdésekre.

Közölte, hogy Románia nem azokat a támogatásokat kifogásolja, amelyek a nemzeti kisebbségek önazonosságának megőrzésében segítenek. Tehát nem a nyelvi, a kulturális vagy a vallási támogatásokat kifogásolják, hanem a szociális és gazdasági jellegű támogatásokat. A román miniszterelnök szerint az ilyen támogatási formával Magyarország precedenst teremt, ha ezt európai szinten elfogadják, akkor természetesen Románia is így fog tenni.

Román részről emellett kételyeket fogalmaztak meg a tervezett magyar igazolványok szükségességét és kiadási módját illetően is. A román miniszterelnök úgy látja, ezekre a kérdésekre megoldást lehet találni a román-magyar kormányközi vegyesbizottság szeptemberben tervezett ülésén. A mostanit találkozón a román fél nem vetette fel azt a javaslatot, hogy mindaddig függesszék fel a státustörvény végrehajtását, amíg Magyarország az Európai Unió tagja nem lesz.

Nastase kijelentette, hogy amennyiben szeptember közepéig szakértői szinten nem születik megnyugtató megoldás, a státustörvény romániai vonatkozásainak kérdése a román parlament napirendjére kerül. A román miniszterelnök azt a korábban többször is megismételt kijelentését, miszerint a magyar státustörvény Románia területén nem alkalmazható, most úgy módosította: ez a törvény Romániában nehezen alkalmazható.

Orbán Viktor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének érdekében felajánlotta, hogy a magyar kormány kész saját költségen egy olyan szakértői munkabizottságot Bukarestbe küldeni, mely állandóan a román kormány rendelkezésére áll az európai integrációval kapcsolatos konzultációra. Orbán Viktor közölte: amennyiben a román kormány úgy dönt, hogy a magyar határtól Észak-Erdélyen át vezető útvonallal épít autópályát Bukarestig, Magyarország kész annak közös finanszírozására.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a magyar és a román kormányfő találkozóján nem történt áttörés a státustörvény vonatkozásában, de visszatértünk ahhoz az állapothoz, amikor minden kérdés nyitott .

Orbán Viktor és Adrian Nastase marosvásárhelyi találkozójának eredményét összegezve a külügyi államtitkár azt emelte ki: a merev román álláspont feloldódott és ez megnyitja annak lehetőségét, hogy a két fél értelmes párbeszédet, egyáltalán párbeszédet kezdjen és ne nyilatkozatháborút folytasson egymással.

A külügyi államtitkár úgy látta, hogy a román politikai világ, a román kormányfő és a román közvélemény nem várt hevességgel, túlságos érzelmi telítettséggel fogadta a magyar státustörvényt. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a téma fogadtatása ellenére a magyar kormány elismeri a román kormány eredményeit.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a látványos konkrét eredmények területén ez a kormány többet ért el, mint az a koalíció, amelynek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagja volt - mondta, utalva az új román közigazgatási törvényre, valamint az erdélyi magyar magánegyetem ideiglenes akkreditálására.

A külügyi államtitkár hozzátette, hogy korai lenne még a román kormány eredményeit összegezni. Úgy vélte, a továbbiakban az egyházi ingatlanok kérdése szakítópróba lehet. Ha ezen is eredményesen fog túljutni a jelenlegi román kormány, akkor ténylegesen igazolódnak ezek a megállapítások.