Észak-Írországban halálos áldozata van a vallási zavargásoknak

Vágólapra másolva!
Egy 18 éves fiút megöltek vasárnap éjjel Belfastban, az ulsteri tartomány fővárosában. Egy másik fiatal súlyosan megsérült. Ez a felekezetek közötti összecsapások tetőzése volt, mely egész hétvégén erőszakhullámot eredményezett.
Vágólapra másolva!

Egy 18 éves fiút több pisztolylövéssel megöltek vasárnap éjjel Belfastban, az ulsteri tartomány fővárosában. A tartomány protestáns többségéhez tartozó fiatalember barátjával együtt egy katolikus sportklub közelében állt, amikor egy mellettük elhaladó autóból lövéseket adtak le a csoportra. A társaság egy másik tagja súlyosan megsérült a merényletben.

Az észak-írországi gyilkosság az egész hétvégét végigkísérő erőszakhullám betetőzése volt az ulsteri tartományban. A gyilkosság olyan időszakban történt, amikor ismét nagy a feszültség a koronahű protestáns és a szakadár katolikus csoportok között. Vasárnap éjjel a két felekezet szélsőségesei két helyütt is összecsaptak, benzines palackokat dobálva egymásra.

A rendőrség letartóztatott négy embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az "igazi IRA" - gerillaszervezet szélsőséges uszítói közé tartoznak. Az "igazi IRA-t", amely elutasítja a békefolyamatot, számos terrortámadás, közöttük az Omagh-ban 29 ember életét kioltó merénylet elkövetésével vádolják. Hírek szerint a csoport éppen magas szintű vezetőségi ülést tartott egy szállodában, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.

A merénylet előzményeként már szombat és vasárnap hajnalban is voltak zavargások az északír főváros, Belfast északi, főleg katolikusok lakta térségében, ahol a rendőrség tűzpárbajba is keveredett egyelőre ismeretlen fegyveresekkel.

A felekezetek közötti összecsapásokkal telt hétvége előtt a rendőrség célirányos razziákat tartott mind a szakadár katolikus, mind a britpárti protestáns negyedekben, és több száz Molotov-koktélt, valamint ütő- és szúrófegyvereket, pokolgépekben használatos fémdarabokat, szögeket foglalt le óriási mennyiségben mindkét oldalon.

A brit és az ír kormányfő éppen a hétvégi felekezeti összecsapások kirobbanása előtt jelentette be közösen, hogy elkészült az ulsteri rendezési folyamat életre keltésére hivatott közös csomagterv, amelyet e héten tárnak a felek elé, és tartalmát is akkor hozzák nyilvánosságra.

A rendezési folyamat válsága július 1-jén teljesedett ki, amikor David Trimble északír miniszterelnök, a koronahű ulsteri unionisták vezetője - 1972 óta az első északír önkormányzati vezető - távozott posztjáról, arra hivatkozva, hogy nem sikerült elérni a katolikus oldal fegyvereinek beszolgáltatását, jóllehet ezt az 1998-as nagypénteki rendezési keretegyezmény előírja.

Korábban: