Síita vezetőket gyilkoltak meg Pakisztánban

Pakisztánban fényes nappal, a nyílt utcán agyonlőttek hétfőn két újabb síita muzulmán vezetőt. A rendőrség attól tart, hogy a többségében szunnita muzulmánok által lakott országban kiújulnak a vallási alapon elkövetett merényletek.

A pakisztáni védelmi minisztérium kutatási osztályának vezetőjét öt golyó találta el a dél-pakisztáni Karacsi városban, amikor támadója automata fegyverrel tüzet nyitott rá. Az 52 éves tisztségviselő kórházba szállítás közben halt meg.

A kelet-pakisztáni Lahor városban egy síita papot lőttek agyon ugyancsak hétfőn. Belügyminisztériumi és rendőrségi illetékesek úgy vélték, hogy vallási alapon elkövetett bűncselekmények történtek. Mindössze három nappal ezelőtt ölték meg Pakisztán legnagyobb állami olajvállalatának az igazgatóját, aki történetesen szintén síita volt.

A védelmi minisztérium magas rangú beosztottjának és az olajvállalat igazgatójának meggyilkolását hétfő este "magára vállalta" egy szélsőséges szunnita mozgalom. A több éve ismert földalatti mozgalom, amely már több ilyen típusú merénylet elkövetését ismerte be, közleményében hangsúlyozta: a két gyilkosságot figyelmeztetésnek szánta minden síitának, "és különösen azoknak, akik a kormányzatban dolgoznak", hogy hagyjanak fel végre "a mozgalom vezetői ellen szőtt összeesküvésekkel".

Pakisztánban éppen e mozgalom egyik tagja volt az első olyan szélsőséges szunnita muzulmán, akit felakasztottak, mert bűnösnek találták egy iráni diplomata meggyilkolásában.