Kolumbiában már 100 halottja van a véres gerillaharcoknak

Vágólapra másolva!
Több mint száz ember halt meg Kolumbiában az utóbbi három nap során vívott harcokban.
Vágólapra másolva!

Több mint száz ember - legalább 15 katona illetve 87 gerilla halt meg Kolumbiában az utóbbi három nap során vívott harcokban.

A leghevesebb harcok az ország északnyugati térségében, Antioquia és Cordoba tartományokban zajlottak. Itt a hadsereg két altisztje és 11 közkatonája vesztette életét, míg a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) vesztesége elérte a 60 halottat - közölte Fernando Tapias tábornok a sajtó képviselőivel.

A hadsereg támadást indított Arauca tartományban, a venezuelai határ mentén, valamint a fővárostól mintegy 600 kilométerre délre elterülő Caqueta tartományban is. Araucán vezet át az egyesült államokbeli Occidental Petroleum kőolajtársaság olajvezetéke, amelynek ismételt megrongálásával a forradalmárok érzékeny veszteséget okoztak a kormánynak.

Ajánlat:

Tudnivalók Kolumbiáról