<B>Megszületett az átfogó megállapodás Macedóniában </B>

Vágólapra másolva!
Eredményesnek bizonyult Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének vasárnapi macedóniai látogatása. A macedóniai szláv és albán pártok vezetői ugyanis egyezségre jutottak a rendőrség reformjának kérdéséről. 
Vágólapra másolva!

"A felek hétfőn összeülnek, hogy véglegesítsék a keretmegállapodást" - jelezte Javier Solana, aki elégedetten nyugtázta: "a két fő dokumentum, a rendőrségre, illetve az albán nyelv jogállására vonatkozó okmány megkötését". Az átfogó megállapodás megkötése véget vethet a Macedónia északi és északnyugati részén fél éve zajló összecsapásoknak a szkopjei kormánycsapatok és a macedóniai albán Nemzeti Felszabadító Hadsereg (UCK) fegyveresei között .

Solana már megérkezésekor reménykedett a vasárnapi tárgyalások sikerében. A spanyol politikus a sajtó képviselőinek elmondta, hogy reményei szerint a mai tárgyalások az eddig még vitás kérdésekben is eredményt hoznak. A tárgyalásra elkísérte Solanát az ukrán külügyminiszter, Anatolij Zslenko is. Az ukrán kormánynak fontos szerepe van a béketárgyalásokban, hiszen Ukrajna Macedónia első számú fegyverszállítója .

A rendőrség reformjáról szóló megállapodás húzodott a legtovább a béketárgyalás vitás kérdései közül. A négy hetes tárgyalási folyamatban a szembenálló felek sok kérdésben megegyeztek már, ám a legfontosabb pontban, az albán lakta területeken működő rendőrség összetételéről és működésről csak vasárnap estére született döntés.

(MTI) és [origo]