A napokban tűz tört ki a kedden berobbant román bányában

Vágólapra másolva!
A bányamentők kedd délig tíz felismerhetetlenségig összeégett holttestet és három sebesültet hoztak a felszínre. A sérültek egyike súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, őt a petrozsényi kórházban kezelik, a két könnyebb sérültet a helyszínen részesítették elsősegélyben.
Vágólapra másolva!

A román kormányfő rendelkezése értelmében a belügyminiszter és a munkaügyi miniszter vezetésével kormánybizottság utazott a zsilyvajdejvulkáni bányavállalathoz a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására és következményeinek elhárítására. Ion Iliescu államfő részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és felkérte az illetékeseket az áldozatok családtagjainak megsegítésére, az újabb szerencsétlenségek megelőzésére és elhárítására. A román Vöröskereszt gyorssegélyt küldött.

Mivel az érvényben levő rendelkezések értelmében a bányamentőkön kívül 24 óráig senki sem szállhat le a katasztrófa színhelyére, a bányavállalat illetékesei pontos műszaki információval nem szolgálhattak, csupán a bányarobbanás tényét tudták megerősíteni.

A Zsil-völgyi térségben ez volt az utóbbi másfél évtized legsúlyosabb bányakatasztrófája. Az érintett bányában elég gyakoriak az emberáldozatokat követelő sujtólégrobbanások, a két legutóbbi 1994-ben és 1997-ben volt. 1986-ban 27 bányász lelte halálát egy, a mostaninál is súlyosabb robbanás következtében.

Helyi bányászok elmondták, hogy a mostani katasztrófa színhelyének szomszédságában a napokban az egyik tárnában tűz keletkezett, de ez sem volt elég az illetékeseknek, hogy megszigorítsák a munkavédelmi, biztonságtechnikai intézkedéseket. A vállalat szakemberei viszont nem erősítették meg a bányászoktól származó információkat. Közölték: csak a szükséges helyszínini vizsgálatok után tudják pontosan megmondani, mi okozta a mostani robbanást.

Korábbi cikkünk: