Bomba rossz VW-kampány Angliában

Vágólapra másolva!
Hisztériahullámot váltott ki a Volkswagen angliai reklámkampánya. A potenciális ügyfelek ugyanis olyan borítékokat kaptak kézhez, amelyen ez állt: ”gyanús csomag”. A csomag kézhezvétele után rengetegen riasztották a rendőrséget, attól félve, hogy egy levélbombával van dolguk.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen közel 175 ezer címre küldte el a VW Sharant népszerűsítő gyanús borítékot, amiért azóta bocsánatot is kért az ügyfelektől. A bocsánatkérésre azután került sor, hogy jó néhányan riasztották a rendőrséget, mert azt hitték, bomba van a reklámanyagban – írja a SkyNews.

A rendőrség állásfoglalása szerint a csütörtöki nyugat-londoni merénylet után rendkívül ízléstelen dolog egy ilyen kampányba kezdeni. Az autógyár képviselői azzal védekeznek, hogy a hirdetési anyagokat már jóval a bombatámadás előtt szétküldték, és nem számíthattak arra, hogy az eset ilyen következményekhez vezet, amiért nyilvánosan is bocsánatot kérnek.