Több mint 75 ezer kelet-németet tartóztattak le a berlini falnál a ´90-es évekig

Vágólapra másolva!
A volt Kelet-Németországban több, mint 75 ezer embert börtönbe zártak azok közül, akik megpróbáltak átmenekülni Nyugat-Németországba a berlini falon keresztül.Több, mint 800 személy meghalt menekülés közben.
Vágólapra másolva!

A tudósok által most nyilvánosságra hozott adatok szerint minden nap átlag hét embert letartóztattak 1961 és 1989 között a berlini falnál. Többezer határőr is volt a próbálkozók között, körülbelül 2500-an át is jutottak a nyugati oldalra. Öt évenként azonban 5500 határőrt is börtönbe zártak.

A kutatók arra is rájöttek, hogy a fal megépítésének évében a Stasi körülbelül 50 ezer emberét és összes anyagi forrását arra fordította, hogy megállítsa az embereket, el ne hagyhassák otthonukat.

Akik megpróbáltak elmenekülni, azokat letartóztatták vagy arra kényszerítették őket, hogy kémkedjenek a környezetüknél, ki akar éppen elmenekülni.

A 809 személy közül, aki meghalt menekülés közben, 250-et a berlini fal tövében öltek meg, 370-et a keleti és a nyugati határ között, 189-et pedig akkor, mikor a Balti-tengeren át próbáltak elmenekülni. A halottak közül páran határőrök voltak - írta a BBC.