A Genovában történtek hamarosan megismétlődhetnek Nápolyban

Vágólapra másolva!
Nápoly a globalizáció ellenes tüntetők következő célpontja a szeptemberi NATO konferencia miatt. A tiltakozók szervezetei szeretnék elkerülni a Genovában tapasztalt erőszakot, de megoldásokat egyelőre nem találnak.
Vágólapra másolva!

A nápolyi királyi palota szeptember végén a NATO több napos konferenciájának ad otthont. A Genovában tapasztaltak és a márciusban Nápolyban megtartott Globalizációs Fórumot kísérő zavargások után után a város polgármester asszonya hevesen tiltakozik a rendezvény ellen, de az olasz kormány kitart az eredeti terv mellett. Nápolyba legalább 30 ezer indulatos és mindenre elszánt ember várható, akik ezúttal meg fogják ostromolni a csúcstalálkozó helyszínét - mondta Francesco Caruso, a Globalizáció Ellenes Hálózat (Rete No Global) nápolyi vezetője az il Nuovo internetes újságnak.

A hálózat ugyanakkor nem a genovai forgatókönyvet akarja követni, a legutóbbi nagy nemzetközi találkozó során történtek tanulságosak voltak: Carlo Giuliani halála, a rendőrség erőszakos fellépése, a politikusok reakciója. Az ellenzőknek tehát máshogy kell szerveződniük. Mindenesetre a hálózat magára vállalja az ősszel Nápolyba érkező sok tízezer ember eligazítását és irányítását. A tömeg ezúttal nem lesz olyan fegyvertelen, mint Genovában, de Caruso nem tűzfegyverekre és botokra gondol, hanem a szó hatalmára. A fegyveres rendfenntartók ellen köveket dobálni nevetséges, tárgyalni kell.

Ezért a NATO nápolyi konferenciája előtt egy hét gyakorlatozásra gyűlnek össze az érdekeltek. Augusztus 19. és 26. között egy hetes megbeszélést tartanak, ahol tisztázni próbálják a tiltakozás stratégiáját. A genovai erőszak mindenkit megdöbbentett, de a tiltakozást mindenképp folytatni kell, amíg a nagyurak nem tekintenek minket tárgyalópartnernek. Caruso emlékeztet, hogy a Genovai Társadalmi Fórum például 730 különböző szervezetet tömörített.