58 éves késéssel érkezett meg a lap

Vágólapra másolva!
Egy olasz katona 1943-ban adta föl azt a levelezőlapot egy németországi koncentrációs táborból, ami a napokban érkezett meg a címre.
Vágólapra másolva!

Feladása után 58 évvel érkezett meg egy levelezőlap. A most 84 éves Giuseppe Bellini a németországi Fürstemberg koncentrációs táborából küldött levelezőlapot a szüleinek Mantovába, és nemrég ő maga kapta meg. Bellinit 1943 őszén deportálták a nácik Németországba, kényszermunkára. "A képeslapot a szüleimnek küldtem, hogy megnyugtassam őket" - mondta a la Repubblica riporterének az idős úr. Most a fia talált rá a szomszéd városban, szinte véletlenül.

Azért fordult a veronai központi katonai hatóságokhoz, mert a német táborokban ingyen dolgoztatott olasz katonáknak is kártérítést ígért Németország, és a család szerette volna beszerezni a megfelelő igazoló dokumentumokat. Az első irat azonban, amit a katonai tisztviselőktől kapott, a levelezőlap volt, amit édesapja majdnem 60 évvel ezelőtt adott postára, és hosszú évek óta a veronai irodában hevert. A kérdezősködés során kiderült, hogy a lap rögtön feladása után elindult Németországból, de a katonai posta utána összekeverte a városokat, és Mantova helyett Veronába szállította. Veronából azután 58 éven keresztül senkinek nem jutott eszébe, hogy eljuttassa a szomszédban lakó címzetthez.