Tömegsírokba temették a halva született brit csecsemőket

Vágólapra másolva!
Egészen a nyolcvanas évek közepéig tömegsírokba temették a csecsemőket a nagy-britanniai Middlesbrough kórházában. Ez a gyakorlat szigetország szerte elterjedt volt.
Vágólapra másolva!

Közel 3000 halva született csecsemőt és magzatot temettek el kórházi temetők tömegsírjaiba a nagy-britanniai Middlesbrough-ban - jelentette a BBC. Ezt a gyakorlatot egészen a nyolcvanas évekig folytatták. A csecsemők többségét úgy temették el, hogy azt sem tudták kik voltak a szüleik.

A Middlesbrough-i Szülészeti Kórházat 1985-ben zárták be, de a szülők csak most értesültek a tömegsírokról, melyek némelyikében 300 kis holttest is fekszik. Egyesek szerint a kórházi hatóságok nem jártak el megfelelően a szülőkkel, amikor nem mondták el nekik, hol is van korán elhalt gyermekük.

Philip Carringdon lelkész, a South Tees Kórház vezető káplánja elmondta a BBC-nek, hogy a halva született csecsemők tömegsírokba temetésének gyakorlata megszűnt, mikor a Middlesbrough-i kórházat bezárták. A káplán szerint akkoriban ez a fajta temetkezés bevett gyakorlat volt, és a temetéseket intézők úgy vélték, ezzel jót tesznek a szülőknek, nem okozva nekik még nagyobb traumát.

"Épp elég volt a családoknak az, hogy elvesztették az újszülöttjüket" - mondja a lelkész, aki úgy véli, hogy a kórházi jelentések alapján be lehet azonosítani, hol fekszenek a gyermekek, noha nem mindenki szeretné ezt tudni. Az adatokat csak azoknak a szülőknek adják ki, akik ezt hivatalosan is igénylik.

Brian Footitt professzor, a brit Nemzeti Egészségalap gyermekgondozási részlegének vezetője közölte: "Az alap sajnálja azt a fájdalmat, amit az újszülöttjük miatt eleve elkeseredett családoknak okozott az említett - akkoriban széles körben elterjedt - eljárásmóddal." A professzor kijelentette, hogy 1990 óta ezt a gyakorlatot megváltoztatták, és új, magasabb színvonalú alapelveket vezettek be.

"Elismerjük, hogy akkoriban ezek az alapelvek nem volta gyakorlatban, és bocsánatot kérünk ezért, azonban az érintett csecsemőkkel soha nem bántak méltánytalanul a kórházi dolgozók" - mondja Footitt. Az alap létrehozott egy információs telefonvonalat azoknak a szülőknek, akik több információt szeretnének - írja a BBC.