Folytatódik a NATO bevonulása Macedóniába

Újabb NATO-csapatok érkeztek Macedóniába szombaton. A tervek szerint a hétvégén érkező csoport előkészíti a terepet a teljes létszámú kontingens számára, és közben felméri azt is, hogy biztonsággal végrehajtható-e a feladat, az albán gerillák fegyver-beszolgáltatásának felügyelete. Az akciót feszült várakozás előzi meg, a tűzszünetet csupán kisebb incidensek törték meg.

A tervek szerint hétfőn Szkopjéba érkezik Joseph Ralston tábornok, a NATO európai parancsnoka (SACEUR). Addig a tervek szerint 350 katona jön Macedóniába, hogy előkészítse a terepet a mintegy 3500 fős kontingens számára. A cseh, francia és brit katonák első csoportja pénteken érkezett a szkopjei repülőtérre. Az akció szombaton is folytatódott: cseh ejtőernyősök újabb csoportja landolt Szkopjéban.

Ahhoz azonban, hogy az Essential Harvest (Alapvető aratás) fedőnevű akció ténylegesen elkezdődjön, elengedhetetlen a tartós tűzszünet. A NATO várhatóan a jövő hét folyamán dönt arról, hogy létrejöttek-e a fegyverbegyűjtés feltételei. Barney White-Spunner tábornok, a brit hadsereg 16. légideszant-dandárjának parancsnoka - aki pénteken érkezett Szkopjéba - kijelentette, hogy csak akkor javasolja az akcióban részt vevő összes katona Macedóniába telepítését, ha a körülmények lehetővé teszik a küldetés teljesítését.

Gunnar Lange tábornok, a macedóniai kontingens dán parancsnoka kijelentette: ez a NATO-kontingens nem békefenntartó céllal érkezett Macedóniába, és nem is az albán felkelők lefegyverzése a feladatuk. A NATO a Macedón kormány kérésére küld csapatokat a balkáni országba, feladatuk pedig a gerillák önkéntes fegyver-beszolgáltatásának ellenőrzése lesz. A macedóniai kontingens nem a NATO-vezette koszovói békefenntartó misszió, a KFOR része.

A NATO az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UCK) tagjait várja a majd a gyűjtőpontokon, hiszen az UCK vállalta, hogy beszolgáltatja a fegyvereit. Időközben azonban a macedóniai háború színpadán új - vagy újnak mondott - szereplő jelent meg: két, a macedón biztonsági erők ellen végrehajtott támadásért a magát Albán Nemzeti Hadseregnek (AKSh) nevező csoport vállalta a felelősséget.

Macedón források szerint az AKSh az UCK által kreált fantomszervezet, melyet arra találták ki, hogy megtarthassák fegyvereik jelentős részét, és folytassák a harcot. Tetovo környékén az UCK harcosok állítólag már kitűzték az AKSh jelzéseit.

Ali Ahmeti, az UCK parancsnoka ezzel szemben kijelentette: az albánok leteszik a fegyvert, mert elérték céljukat. A szláv-albán megállapodás biztosítja a macedóniai albánok jogait.

Szavait fenntartásokkal fogadták Szkopjéban. Macedóniában a békében reménykednek, ám a háború folytatására készülnek. Vagy elhúzódó válságra és a NATO tartós jelenlétére - annak ellenére, hogy a fegyverleadási akció időtartamát egy hónapban határozták meg. Azután – a jelenlegi elképzelései szerint - a NATO kontingens kivonulna Macedóniából.

A törékeny tűzszünet egyelőre tartja magát, csupán kisebb éjjeli incidensek voltak.

A szláv-albán megállapodásról a macedón parlamentnek, a Szobrányénak is döntenie kell. A parlamentet augusztus 31-ére hívták össze, ám macedón oldalról jelezték: ha addig az időpontig nem kapnak bizonyítékot arról, hogy a legalább terroristák harmada letette a fegyvert, az ülést elhalasztják.

A képviselők egyébként harcias kedvükben vannak. Alekszandar Pandov és Filip Petrovszki a rendőrség tartalékos alakulatába jelentkeztek. A kiképzésen már túl vannak, és hamarosan valamelyik ellenőrzőpont szolgálatba állnak. Petrovszki a Dnevnik című lapnak kijelentette, hogy szereti Macedóniát, és kötelességének érzi megvédeni a bandák támadásától.

Petrovszki a volt Jugoszláv Néphadsereg (JNA) ejtőernyőse volt, és 1991-ben részt vett a szlovéniai harcokban. Pandov a `80-as évek elején Koszovó területén szolgált a JNA-ban.

Velük háromra nőtt a harcokba közvetlenül is bekapcsolódó képviselők száma: Hisni Shaqiri áprilisban csatlakozott az UCK-hoz.

Makai József, Szkopje

[origo]

Korábban:

A NATO-misszió parancsnoka szerint törékeny a tűzszünet Macedóniában