Marhavásár volt Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
A szigetország első élőállat vásárát tartották a hétvégén, azóta, hogy kitört a száj- és körömfájás járvány.
Vágólapra másolva!

A szigetország északi részén lévő, Skóciához tartozó Orkney-szigeten eladták ez első élő marhát azóta, hogy kitört a száj- és körömfájás járvány Nagy-Britanniában. A nagy eseményt hat hónappal azután rendezték, hogy a járványt regisztrálták az essexi vágóhídon. Körülbelül 500 marha érkezett a vásárra. Az élő állatok adás-vételének nagy a jelentősége, mert ez jelzi, hogy a farmok újra visszatérhetnek az üzleti életbe.

Ezidáig 1960 megbetegedést regisztráltak Nagy-Britanniában , közülük egy sem esett Orkney-szigetére. A mostani vásár szervezői nagyon várják, hogy országos eseményt rendezhessenek, az elsőt, azóta hogy egy hétfő reggelen rátört a járvány a szigetországra. Nem véletlenül választották az első vásár helyéül Orkney-t, hiszen messze esik az összes eddigi helytől, ahonnan megbetegedést jelentettek. Az utolsó marhavásárt február 19-én tartották.

Természetesen a vásárok tartásához még mindig szigorú feltételeket szabnak. De már több régiónak is megengedték, hogy kereskedjenek. A marhákat szállító autókat még mindig fertőtlenítik, a farmereknek pedig védőfelszerelést kell használniuk.

Angliában és Wales-ben a marhákkal késő őszig még biztos, hogy nem lehet kereskedni. A bárányok adás-vételével egészen a jövő évig várni kell, miután őket okolják a járvány elterjedéséért. A járvány továbbterjedésének megállítására eddig több mint 3 750 000 állatot mészároltak le - írja a BBC.

Korábban: