Hat ember halálát okozta az égő hőlégballon

Vágólapra másolva!
Egy hőlégballon kigyulladt a levegőben vasárnap kora reggel Franciaország északi részén. Hat személy halálra égett a bámészkodók közül, a rokonaik szeme láttára.
Vágólapra másolva!

A hőlégballon Albertville-ből indult, és Clery közelében zuhant le, amikor nekiment egy 20 ezer voltos elektromos vezetéknek. Laurent Moiron tűzoltóparancsnok a BBC-nek elmondta: egyelőre még vizsgálják, vajon az ütközés következtében gyulladt-e ki a hőlégballon.

Néhány szemtanú ugyanis azt állítja, hogy már azelőtt tüzet láttak a ballon körül, mielőtt az elektromos vezetéknek csapódott volna. A tűzoltóparancsnok lehetségesnek tartja, hogy a kosárban kigyulladt valami, és ezután a hőlégballon már nem bírt a vezeték fölé emelkedni.

Mivel a hőlégballon gázpalackja is meggyulladt, a levegőben robbanás következett be.

Többen sokkot kaptak a látványtól

A rendőrségtől úgy értesült a BBC, hogy öt felnőtt és egy tinédzser halt meg a balesetben. Két ember összeégett testét már megtalálták, de a másik négy személy maradványait még keresik.

Az áldozatok több hozzátartozója sokkot kapott, őket az albertville-i kórházban ápolják.

Azon a környéken a hőlégballon látványa sokakat vonz, és a turisták is szívesen a levegőbe emelkednek.