Előre gyártott garzonok Londonban

Vágólapra másolva!
Újdonsággal álltak elő fiatal londoni építészek. Az előre legyártott elemekből készült, olcsó garzonlakásokat bárhol föl lehet állítani, ahol van egy talpalatnyi hely. 
Vágólapra másolva!

A viszonylag kis alapterületű, egy-, kétszobás lakások a nagyvárosok legkeresettebb és legdrágább ingatlanai. Nagy-Britannia városaiban, különösen Londonban is így van ez, ahol az utóbbi években szinte képtelenség kis lakást vásárolni. Az árak folyamatosan emelkednek.

Stuart Piercy építész és öt kollégája, mindnyájan harminc alattiak, úgy gondolják, megtalálták a megoldást. Előre gyártott mini-lakásokat fejlesztettek ki, amelyek bárhol fölépíthetők, ahol van egy üres telek. A 25 négyzetméteres garzonok később könnyen alakíthatók, és több egység összeépítéséből nagy lakások is kihozhatók Az építmények kifejlesztésénél felhasználták a hajózásban és a lakókocsi-építésben ismert anyagokat is.

Javaslatukat a könnyen alakítható garzonokról Ken Livingston londoni polgármesternek is eljuttatták, és véleményük szerint az épületeket akár a főváros legzsúfoltabb belvárosi utcáiban is föl lehetne állítani a maradék kevés szabad területen, méghozzá a hagyományos lakások árának körülbelül egynegyedéért, egy-egy lakást 60-80 ezer fontért. Az újfajta megoldást Piercy csapata leginkább fiataloknak ajánlja, akik néhány év múlva megengedhetnek maguknak majd nagyobb lakást is.