Athén nem tartja kizártnak a balkáni határok módosítását

Vágólapra másolva!
Akisz Cohacopulosz görög védelmi miniszter szerint a közeli években határváltozások lehetségesek a Balkánon.
Vágólapra másolva!

A parlament külügyi bizottsága előtt mondott szerdai beszédében rögtön hozzáfűzte ehhez a politikai előrejelzéshez: "határmódosítások esetén Görögország nem marad közönyös". - Lehetséges, hogy négy-öt éven belül összeül egy olyan nemzetközi konferencia, amely az új balkáni határok megszabásával foglalkozik majd - idézett a miniszter beszédéből a görög állami ANA hírügynökség.

Cohacopulosz kijelentette: Görögország kihagyásával nem lehet végrehajtani a határok esetleges megváltoztatását. Az egyelőre nem derül ki, hogy konkrétan milyen változásokra gondol a görög védelmi miniszter, de tény, hogy mindezt a macedóniai válság kapcsán fejtette ki, aggodalmát hangoztatva amiatt, hogy "egyes macedóniai erők - mind a szláv, mind pedig az albán oldalon - fel akarják darabolni Macedóniát".