Bomba robbant az algíri óvárosban

Vágólapra másolva!
Harmincnégyen megsérültek, köztük öten súlyosan, amikor szerdán bomba robbant Algír óvárosában, a kasbában. A hatóságok is megerősítették a sebesültek számát, hozzátéve, hogy tizenkét sérültet hazaengedtek a kórházból, miután sérüléseiket ellátták.
Vágólapra másolva!

A pokolgép helyi idő szerint délidőben lépett működésbe az óváros alsó részén, ahol ilyen tájban igen sok a bevásárló. A robbanás akkor következett be, amikor egy járókelő egy cukrászda előtt rálépett egy plasztikzsákra, amibe a robbanószerkezetet rejtették.

A súlyos sérültek között két személynek a lábait roncsolta szét a robbanás - közölte az őket fogadó algíri Maillot kórház, amely a Báb-el-Ued negyedben van, közel a merénylet helyszínéhez. Abderahman Szidi Szaid, az egyetemi klinika orvosa úgy nyilatkozott, hogy 28 sérültet szállítottak be hozzájuk. A sérültek között négy gyerek van. Két sérültnek amputálni kellett a lábát, öten pedig másodfokú égési sérüléseket szenvedtek.

A merényletet eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára, de annak elkövetésével az iszlám szélsőséges szervezeteket gyanúsítják a hatóságok. Az algériai fővárosban és környékén fokozták a biztonsági intézkedéseket. Algírban közel két éve nem követtek el bombamerénylet.

A terrorizmus legsötétebb éveiben, 1993 és 1995 között számos igen súlyos merényletet követtek el gépkocsiba vagy más helyre rejtett pokolgéppel a fővárosban. A sajtó számításai szerint augusztus eleje óta Algériában már több mint nyolcvanan vesztették életüket a szélsőséges fegyvereseknek tulajdonított akciókban. Az Antar Zuabri vezette Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) és a Hasszán Hattab vezette Ima és Harc Szalafista Csoportja nevű muszlim fundamentalista szervezet elutasította az Abdelaziz Buteflika elnök által meghirdetett megbékélési politikát. Az erőszak, amely eddig több mint 100 ezer - többnyire civil - személy életét követelte, 1992 januárja óta tart.

Abdelaziz Buteflika elnök hiába hirdetett két évvel ezelőtt közkegyelmet a lázadóknak, a polgári és közintézmények elleni támadások nem szűntek meg.