Elhagyja Hágát Plavsic boszniai szerb exelnök

Vágólapra másolva!
Ideiglenesen szabadlábra helyezi Biljana Plavsicot a hágai bíróság. A boszniai szerbek volt elnöke perének kezdetéig Szerbiában tartózkodhat. A másik magas rangú boszniai szerb vezető azonban előzetesben marad.
Vágólapra másolva!

Biljana PlavsicBiljana Plavsic, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) volt elnöke azt kérte a háborús bűnösök felett ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéket, hogy helyezze feltételesen szabadlábra. A bíróság úgy döntött, hogy a 71 éves Plavsic perének kezdetéig Szerbiában tartózkodhat.

A Plavsic ügyében eljáró tanács elnöke szerint a törvényszék biztosítékokat kapott a szerb kormánytól a volt alelnök Hága és Belgrád közötti utazásainak megszervezését, belgrádi tartózkodásának, illetve ottani rendőrségi felügyeletének körülményeit illetően.

Biljana Plavsic januárban önként ment Hágába, azóta előzetesben va. Pere a tervek szerint a jövő év elején kezdődik.

Ügyét várhatóan együtt tárgyalják majd az RS másik magas rangú vezetőjével, Momcilo Krajisnikéval, aki ugyancsak kérelmezte ideiglenes szabadlábra helyezését, ám azt a Törvényszék elutasította.

Krajisnik kérelmének elutasításában szerepet játszott, hogy a volt parlamenti elnök nem önként adta fel magát, és - állítása szerint rövid időre - a boszniai Szerb Köztársaságba utazott volna.

A hágai törvényszék illetékesei nem bíznak ebben a köztársaságban, amely egyetlen vád alá helyezett személyt sem adott ki vagy tartóztatott le.

Korábban:

Hága ideiglenesen sem engedi szabadon Krajisnikot