Ismét kihallgatták a Mitterrand fiút

Vágólapra másolva!
Párizsban két ismeretlen eredetű bankátutalással kapcsolatban ismét a vizsgálóbíró elé idézték Jean-Christophe Mitterrand-t, aki ellen egy 500 millió dollár értékű angolai fegyvercsempészési ügy miatt folyik eljárás.
Vágólapra másolva!

A néhai elnök elsőszülött fiát kedden arról faggatták, honnan került a genfi Darier bankban lévő számlájára az a kétmillió, illetve 2,3 millió frankos átutalás, melynek forrását a vizsgálóbírók nem találják. Az első összeg 1999 októberében, a második summa 2000 novemberében jelent meg a gyanúsított számláján.

"Monsieur Afrika", aki apja elnöksége idején az Élysée elnöki palota Afrika-ügyi főtanácsadója volt, s akkor kialakított széles kapcsolatrendszere segítségével a fekete földrészen számos vállalkozást alapított, egyik cégétől származtatja a számláján jelentkezett összegeket, ennek nyomát azonban az igazságügyi hatóságok nem találták meg a szóban forgó Iwik nevű vállalkozás számlakönyveiben.

A nyomozók feltételezik, hogy mind a két befizetést az a Pierre Falcone eszközölte, aki 1993-94-ben félmilliárd dollár értékben csempészett kiszuperált szovjet fegyverzetet Angolába egy orosz közreműködő révén. Ennek az üzletnek a nyélbe ütésében vállalt meghatározó szerepet kapcsolati tőkéjének mozgósításával a Mitterrand fiú - állítják a vizsgálóbírók.

Falcone, a Brenco International fegyverkereskedő magáncég tulajdonosa tavaly december óta raboskodik a párizsi Santé börtönben, az ifjabb Mitterrand, aki tavaly év végén szintén három hetet töltött vizsgálati fogságban az intézmény falai között, tagadja a befolyással való üzérkedés vádját, s természetesen azt is, hogy 13 millió frank közvetítői díjat kapott volna a Brenco főnökétől.