Nagy részvétellel tartották meg az első demokratikus kelet-timori választásokat. Incidensektől nem érkezett jelentés. Az új parlament először alkotmányozó gyűlésként működik majd.

Kelet-timori választókTörténetének első demokratikus parlamenti választását tartotta meg Kelet-Timor. Több mint 400 ezer szavazásra jogosult választhatta meg a képviselőház tagjait. A 88 mandátumért összesen 16 párt és több független jelölt versengett. A palament először alkotmányozó gyűlésként működik majd. A választások legnagyobb esélyese a FRETILIN (Kelet-Timor Függetlenségének Forradalmi Frontja).

A szavazóhelyiségeket 16 órakor (közép-európai idő szerint 9 órakor) zárták be. Az ENSZ részéről Carlos Valenzuela irányította a választásokat. Valenzuela elmondta, hogy a választókörzetekből nem jelentettek jelentősebb szabálytalanságokat vagy zavarokat. Csupán Dili, a főváros egyes szavazóhelyein volt némi fennakadás a szavazók nagy száma miatt. A részvételi arány mindenütt magas volt.

Két évvel ezelőtt az ENSZ szervezte azt a népszavazást, amelyen a lakosság nagy többsége arra szavazott, hogy a szigetrész szakadjon el Indonéziától.

Megawati Sukarnoputri, Indonézia elnöke néhány napja bejelentette: elismeri és tiszteletben tartja Kelet-Timor jogát az Indonéziától való elszakadásra.

A portugálokkal kezdődött

Timort a portugálok 1520-ban fedezték fel, és 1633-ban hozták létre ott első gyarmatukat. Az 1859-es lisszaboni szerződés a sziget keleti részét a portugáloknak juttatta.

Hol van, mekkora, és kik lakják?

A Kis-Szunda-szigetekhez tartozó Timor (neve malájul Keletet jelent) a maláj szigetvilág része az Indiai- és a Csendes-óceán találkozásánál. A sziget nyugati fele, az egykori Holland Timor Indonézia része. Kelet-Timor területe 14 874 négyzetkilométer, a 738 ezer fős lakosság a maláj és pápua etnikumhoz tartozik, 91 százalékuk római katolikus. A főváros Dili, a hivatalos nyelv a portugál, a tetum és a bahasa indonéz. Az átmeneti fizetési eszköz az amerikai dollár.

1942 és 1945 között Indonéziával együtt a sziget is japán megszállás alatt állt.

1945. augusztus 17-én Indonézia kikiáltotta függetlenségét Hollandiától, a Kelet-Timorra visszatért portugálok pedig brutálisan leverték az önállóságot követelők felkelését.

Miután 1974-ben Portugáliában megdöntötték Salazar diktatúráját, még az év őszén megkezdődtek az első indonéz-portugál tárgyalások Kelet-Timor dekolonizációjáról.

Polgárháború, megszállás

A szigeten öt politikai párt alakult a függetlenség előkészítésére, közülük a FRETILIN (Kelet-Timor Függetlenségének Forradalmi Frontja) játszotta a továbbiakban a legfontosabb szerepet. 1975 augusztusában polgárháború robbant ki a teljes függetlenség hívei és az indonézbarát pártok között.

A harcokból a FRETILIN került ki győztesen: 1975. augusztus 20-án elfoglalta Dilit, s november 28-án kikiáltotta a függetlenséget. Alig egy héttel később, december 7-én Indonézia megszállta a szigetrészt, amelyet 1976. július 17-én hivatalosan is Indonéziához csatoltak, annak 27. tartományaként. Az ENSZ ezt nem ismerte el: azt a felhatalmazást tekintette érvényesnek, amelyet Portugáliának adott a terület igazgatására a függetlenség megvalósításáig.

Az indonéz uralom minden eszközt bevetett a tartomány pacifikálása érdekében. A nemzetközi emberi jogi szervezetek értékelése szerint szabályos népirtást hajtottak végre: 1975 óta több mint 200 ezren haltak meg az indonéz hadsereg akciói, a rossz élelmezés és a járványok miatt.

Betiltották a politizálást, a gyülekezést, a szervezkedést, muzulmán földműveseket telepítettek be az őslakosok helyébe, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat, és az őslakosok kisebbséggbe kerüljenek.

Ellenállás, elszakadás

A FRETILIN José Xanana Gusmao vezetésével gerillaharcba kezdett.

Az önállóságért folytatott békés küzdelmet a katolikus egyház, elsősorban a sziget püspöke, Carlos Belo vezette. 1989-ben II. János Pál pápa látogatott Kelet-Timorra: ő volt az első jelentős személyiség, aki a katonai megszállás óta felkereste a szigetet.

Az indonéz kormány és a felkelők között 1994-ben került sor az első kapcsolatfelvételre. A Nobel-békedíjat 1996. évben Carlos Belo kelet-timori püspöknek és José Ramos Hortának, az ellenállás vezetőjének ítélték oda, ekkor figyelt fel a konfliktusra a nemzetközi közvélemény is.

A Kelet-Timor annektálását véglegesnek nyilvánító indonéz államfő, Suharto bukása után az új elnök, Jusuf Habibi népszavazást írt ki az autonómiáról. 1999. augusztus 30-án a résztvevők majdnem 80 százaléka a függetlenségre voksolt.

Színre lépett az ENSZ

A referendum előkészítését az ENSZ kelet-timori missziója (UNAMET) végezte. A szavazás után az indonézpárti milíciák a hadsereg támogatását maguk mögött tudva véres megtorlásba kezdtek: Dilit felégették, az infrastruktúra nagy része megsemmisült, félmillió timorit űztek el lakhelyéről.

Indonézia a nemzetközi felháborodás hatására végül beleegyezett az ausztrál vezetésű ENSZ-erők (INTERFET) helyszínre küldésébe, majd a kelet-timori átmeneti ENSZ-igazgatás (UNTAET) felállításába.

A 9150 katonából és 1640 polgári alkalmazottból álló misszió feladata a függetlenség kikiáltásáig tartó átmeneti időszakban a közigazgatás megszervezése, a segélyek folyósítása és az újjáépítés támogatása, valamint a biztonság megteremtése.