Milosevic visszautasította a kirendelt védőket

Vágólapra másolva!
Semmiféle kapcsolatot nem hajlandó fenntartani kirendelt védőivel a háborús bűnökkel vádolt volt jugoszláv elnök.
Vágólapra másolva!

Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök nem ismeri el azokat az ügyvédeket, akiket csütörtökön jelölt ki számára védőnek a hágai Nemzetközi Törvényszék - jelentette a B92 Rádió. A háborús bűnökkel vádolt volt elnök semmiféle kapcsolatot nem hajlandó fenntartani az ügyvédekkel - ezt maga Milosevic közölte belgrádi ügyvédjén, Zdenko Tomanovicon keresztül. "Elfogadva az eljárást, a megbízott ügyvédek mindegyike részese lesz annak a politikai pernek, amelyet a hazáját a NATO agresszoroktól védő jugoszláv vezető ellen indítottak" - továbbította Milosevic telefonüzenetét Tomanovic.

A bíróság augusztus 30-án döntött arról, hogy kijelöli azokat az ügyvédeket, akik "a bíróság barátainak" minőségében segítenek a bírói tanácsnak a megfelelő bírói döntés meghozatalában oly módon, hogy minden szükséges intézkedést foganatosítanak, melyeket a vádlott védője is foganatosítana - írja a belgrádi B92 Rádió.

A három ügyvédet csütörtökön jelölte ki a bíróság. A brit Steven Kay, a jugoszláv Branislav Tapuskovic és a holland Mischa Wladimiroff közül Kay és Wladimiroff már 1995-ben végzett hasonló munkát, akkor a bíróság első vádlottját, Dusko Tadic boszniai szerb vezetőt védték.

Korábban:

Hárman védik Milosevicet
2001. szeptember 6.