800 ember eltűnt a Pentagonban

Vágólapra másolva!
A Pentagont ért támadás következtében közel 800 embert tartanak nyilván eltűntként, 71 ember került kórházba. Az amerikai védelmi minisztérium épülete komolyan megsérült, de a munka folyik tovább.
Vágólapra másolva!

Közel 800 ember halhatott meg a Pentagont ért támadás következtében. Az amerikai védelmi minisztériumra azután zuhant egy eltérített utasszállító gép, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ épületét is terrorista támadás érte.

A 29 hektáros területen lévő hatalmas, ötszögű épület nyugati részén közel 12 órával a támadás után még mindig küzdöttek a tűzoltók a lángokkal. 71 sérültet jelentettek, közülük néhány állapota súlyos - írta a CNN.

A támadás okozta komoly károk ellenére, az amerikai haderő főhadiszállása szerdán újra kinyit - mondta Donald Rumsfeld, védelmi miniszter. "A Pentagon működik. Holnap folytatja munkáját" - mondta Rumsfeld helyi idő szerint késő délután. Hozzátette: "Sok halott van, akiket még nem azonosítottunk név szerint. A halottak száma még csak kalkuláció, de az biztos, hogy nem lesz kis szám." Rumsfeld nem sérült meg. A becsapódás után kirohant irodájából, és segédkezett a mentésben.

Az American Airlines Washintonból érkező gépe 64 utassal és a személyzettel a fedélzetén rázuhant a Pentagonra. A becsapódás következtében az épületben tűz ütött ki. Az alkalmazottakat evakuálták. A Pentagonban mintegy 20 ezer ember dolgozik.

A Pentagon komoly károkat szenvedett a negyedik, ötödik és hatodik folyosóján, és a becsapódás következtében luk keletkezett az épület egyik oldalán. Egy szemtanú beszámolója szerint a repülőgép olyan volt, mint egy rakéta szárnyakkal. Egy másik szemtanú azt mondta, hogy egy átlagos utasszállító gépet látott, túl gyorsan és túl alacsonyan közeledni. Eztán már csak a nagy robbanást látta.