Vágólapra másolva!
A külügyi bizottság ülésén elhangzott: az eddigi információk szerint nincs magyar áldozata az amerikai terrortámadásnak. Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkára az [origo] információival egybehangzóan úgy tudja: a negyedik gép célpontja Camp David lett volna, de útközben egy mezőre zuhant Pittsburghben.
Vágólapra másolva!

"Eddigi tudomásunk szerint nincs magyar áldozata vagy sebesültje a keddi egyesült államokbeli terrorista támadássorozatnak, olyan magyar azonban van, aki el tudott menekülni a katasztrófa helyszínéről" - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés Külügyi Bizottságának szerdai budapesti ülésén.

A magyar diplomácia irányítója közölte: módszereit, az okozott kár méreteit, politikai célját és következményeit illetően precedens nélküli, ami történt. "A NATO nem tekinti a szövetség ellen irányuló katonai támadásnak a terrorcselekményt. Brüsszelben akkor tűzik napirendre a válaszlépés kérdését, ha már látható lesz, merre kell a csapást irányítani, hiszen egyelőre nem tudni, részt vett-e az akcióban bármely állam" - mondta a külügyminiszter.

Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkára azt emelte ki, hogy Magyarországot és Európát nem fenyegeti hasonló jellegű terrortámadás, és a magyar állampolgárok biztonságban vannak.

Elmondta azt is: a negyedik, lezuhant repülőgép célpontja vélhetően Camp David, a közel-keleti békemegállapodások megkötésének helyszíne lehetett. Ez az információ egybecseng az [origo] által korábban leírtakkal. Az [origo] pittsburghi forrása szintén úgy tudja, hogy Camp Davidbe tartott a gép. A fedélzeten az utasok mobiltelefonjaikon segítséget kértek, majd megpróbálták lefegyverezni a késsel felfegyverkezett terroristákat. Közben azonban ismeretlen okból egy mezőre zuhant a gép Pittsburghben.