Bush harcot hirdetett

Vágólapra másolva!
Háborús cselekményeknek minősítette a New York-i és washingtoni épületek elleni keddi terrortámadásokat George Bush amerikai elnök és Colin Powell amerikai külügyminiszter is. Az elnök engesztelhetetlen harcot helyezett kilátásba a támadók ellen.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök a keddi New York-i és washingtoni pusztító eseménysort úgy minősítette, hogy az "több mint terrorcselekmény, valójában már háborús cselekmény" volt. Az elnök engesztelhetetlen harcot helyezett kilátásba a támadók ellen.

Kijelentette, hogy a szabadságszerető világ most olyan ellenséggel áll szemben, amilyennel még soha: ez az ellenség nem kíméli mások életét, de aztán menedékhelyre vonul. Tudnia kell azonban: nincs olyan menedékhely, ahol a végtelenségig biztonságban lesz - közölte Bush.

Az elnök elmondta, hogy vészforrások felhasználására kért engedélyt a kongresszustól a New York-i és washingtoni mentés minél gyorsabb elvégzése érdekében.

Ami azonban a felelősök felkutatására és igazság szolgáltatására vonatkozó, kedden elhangzott ígéreteket illeti, George Bush szerdán már azt hangoztatta, hogy az eredmények eléréséhez sok türelemre és kitartásra van szükség. Közölte, hogy mindenkinek tudatosítania kell magában, milyen veszély árnyékában él Amerika.

Egy visszavonult titkosszolgálati szakértő a Bush-beszéd nyomán úgy vélekedett: a menedéknyújtók felelősségének a hangoztatásával Bush arra utalt, hogy az afganisztáni tálib vezetés menedéket nyújt Oszama bin Ladennek. Az is lehet azonban - tette hozzá a szaktekintély -, hogy nem itt, hanem Szaddám Huszein iraki elnök védőszárnyai alatt kell keresni a felelősöket.

Colin Powell külügyminiszter már korábban kijelentette, hogy az amerikai lakosság is egyértelműen háborúként értékeli a történteket. Elmondta: nagy valószínűséggel katonai lesz a válasz, remélhetőleg sikerül megtalálni azokat az embereket, akiket támadni kell, és közvetlenül ellenük sikerül majd hadműveleteket végrehajtani.

Elmondta, hogy már konzultált az ENSZ- és a NATO-főtitkárral, az Európai Unió tagországainak közös kül- és biztonságpolitikai megbízottjával.