Szóba jöhet bin Laden kiadatása

Vágólapra másolva!
Az Afganisztánban hatalmon lévő tálibok bejelentették, hogy hajlandóak tárgyalni Oszama bin Laden esetleges kiadatásáról, ha az amerikai nyomozás bizonyítékokat tár fel bin Laden bűnösségéről.
Vágólapra másolva!

Erről a tálib vezetés pakisztáni nagykövete beszélt szerdai sajtóértekezletén. "Elképzelhető, hogy megfontolás tárgyává tesszük a felmutatott bizonyítékokat, és ettől függően intézkedünk" - válaszolt a nagykövet arra kérdésre, hogy kiadják-e a közel öt éve afgán területen élő szaúdi milliomost. A nagykövet hozzátette, hogy jelenleg korai lenne kiadatásról beszélni. Közölte: az Amerikai Egyesült Államok hatóságai eddig hivatalosan még nem nyilvánították ki, hogy bin Ladent tekintik a keddi terrortámadások felelősének.

Kedd este ugyanez a diplomata még azt állította: bin Ladennek nem álltak rendelkezésére az ilyen támadás megszervezéséhez szükséges eszközök, nincs se telefonja, se internetes kapcsolata - emlékeztetett az AFP. Oszama bin Ladent az afgánok vendégüknek tekintik, akit védelmükről biztosítottak, és akit nem adhatnak át ellenségeinek. Az amerikai hatóságok Oszama bin Ladent teszik felelőssé az 1998-ban az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen elkövetett terrortámadásokért, amelyek 224 ember halálát és 4000 ember sebesülését okozták, és ha hivatalosan nem is, ő a keddi terrortámadások megszervezésének egyik fő gyanúsítottja.

Maga bin Laden üdvözölte azokat, akik a terrortámadásokat elkövették, de tagadta, hogy bármi része lenne e cselekményekben. Bin Laden "hálát adott a mindenható Allahnak", amikor a Pentagon és a World Trade Center elleni támadásokról értesült - idézett az AP egy palesztin újságírót, aki állítólag telefonon beszélt szerdán reggel az afganisztáni rejtekhelyén élő szaúdi milliárdossal.