Internetes listákon keresik az eltűnteket

Vágólapra másolva!
A www.ny.com internetes oldalon sorakozik azoknak a neve, akiket még keresnek a keddi New York-i terrortámadások nyomán. A lista ellenőrei arra kérték a névsorban szereplők ismerőseit, jelezzék, ha tudomásuk van a listán felsoroltak sorsáról. Kérték az esetleges túlélőket is, hogy az azonosítás érdekében jelentkezzenek a hatóságoknál.
Vágólapra másolva!

Közép-európai idő szerint csütörtök reggelig mindössze 82 halálesetet erősítettek meg, de Rudolph Giuliani polgármester elismerte, hogy a városvezetés hatezer halottszállító zsákot rendelt a szövetségi hatóságoktól. A négy repülőgépen 268-an, Washingtonban - a védelmi minisztériumnál - mintegy 150-en vesztették életüket.

New Yorkban csak állami alkalmazottból 200-at, a tűzoltók közül 202-t, a rendőrség állományából 57 embert keresnek. A helyi igazságügyi vezetés manhattani irodáiból 900-an tűntek el. Külön internetes listát készítettek a Világkereskedelmi Központ közelében található Battery Park City lakótelep lakóiról, mert közülük is sokan hiányoznak. A londoni hatóságok szerint legalább száz brit halálos áldozata is van a támadásoknak.

3300 ember dolgozott szerdán csak a tornyok romjainak eltakarításán, összesen 3 ezer tonna törmeléket takarítottak el. Kiszabadítottak 5 túlélőt is az éjszakai órákban.

Egynapos biztonsági szünet után - megerősített őrség őrizetében - folytatta munkáját az amerikai kongresszus is, amely éles szavakkal ítélte minden idők legsúlyosabb egyesült államokbeli terrortámadását, és háborút helyezett kilátásba a terrorizmus letörésére. A képviselők jóváhagyták azt a 20 milliárd dolláros pénzügyi csomagot, amelyet az ország vezetése kért a katasztrófa következményeinek elhárítására és a helyreállításra. A helyreállítási terv végrehajtását csütörtöktől meg is kezdték.

A szenátorok a nemzeti egység és gyász napjának minősítették a szerdait, és határozatban köszönték meg a külföldről érkezett együttérzési megnyivánulásokat. A két vezető párt tagjai, a republikánusok és a demokraták arra is hajlandónak mutatkoztak, hogy felülemelkedjenek a köztük lévő ellentéteken a rakétavédelmi rakétarendszerrel kapcsolatban, és gyorsan haladjanak az ahhoz és a terroristaellenes harc fokozásához szükséges pótlólagos források megszavazása felé is.

A kongresszus tagjai az áldozatok emlékére szervezett virrasztással és véradással is hozzájárultak a katasztrófa okozta sebek gyógyulásához. Az elnöki hivatal, a Fehér Ház előtt további 400-an virrasztottak és imádkoztak az áldozatok tiszteletére, és az amerikai nép egységét hirdető jelmondatokat kántáltak.

Egy demokrata képviselő ugyanakkor azt kérte a lakosságtól, hogy lépjenek fel az amerikaiak körében terjedő parttalan arabellenesség miatt. David Bonior emlékeztetett arra, hogy számos amerikai arab közösségi vezető és tag számtalan fenyegetést kapott a támadások óta, hiszen a tragédiáért sokan iszlám terroristákat tesznek felelősé. Szerdán helyenkénti vandál és agresszív cselekményeket is jeleztek arabok ellenében. "Ez a fajta, gyűlöleten alapuló előítélet azonban mindannyiunkat bűnrészessé tesz" a halálos fenyegetésekben - figyelmeztetett Bonior.

Texasban egy muzulmán mecset ablakait betörték szerdán. Virginiában egy mecset üzenetrögzítőjén gyűlölködő üzeneteket hagytak. Washington állam egyik börtönében verekedés tört ki iszlámok és más vallásúak között. New Jersey-ben egy szikh férfi autóját és házát kővel dobálták meg. A rendőrség New Yorkban letartóztatott egy férfit, mert arabokat fenyegetett.

Az eddig azonosított halottak listája