Legalább ötvenen készítették elő a támadást

Vágólapra másolva!
A CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint akár ötven személy is részt vehetett az Egyesült Államokban kedden elkövetett merényletek előkészítésében és végrehajtásában. A CNN a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) névtelenséget kérő munkatársára hivatkozva azt állítja: hogy a repülőgépeket eltérítő légikalózok száma 12 és 24 között lehet.
Vágólapra másolva!

Összesen négy repülőgépet térítettek el a terroristák: kettő a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, egy pedig az amerikai védelmi minisztérium épületébe csapódott be. A negyedik gép a pennsylvaniai Pittsburgh közelében zuhant le.

Másfél nappal a történtek után az FBI közölte, hogy a légikalózok nagy részét már azonosította, csakúgy, mint azokat a személyeket, akiknek ilyen vagy olyan formában közük van a gépeltérítésekhez.

Eközben Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy csökkentik a hadsereg riadókészültségének fokát: az eddig érvényes, legmagasabb fokozatú delta készültség helyébe szerda estétől az egy fokozattal alacsonyabb, az úgynevezett charlie készültség lépett.

Az amerikai fegyveres erőket - úgy a belföldön, mint a külföldön állomásozó csapatokat - George Bush elnök kedden, a merényletek elkövetése után helyezte a legmagasabb fokozató riadókészültségbe.