Oroszország és Szaúd-Arábia is támogatja az USA-t a terror felszámolásában

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök csütörtökön közölte: az Egyesült Államok támogatást kap terroristaellenes erőfeszítéseihez olyan országoktól, mint például Oroszország és Szaúd-Arábia.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök csütörtökön telefonon közölte Rudolph Giuliani New York-i polgármesterrel, hogy pénteken - helyi idő szerint délután, ami közép-európai idő szerint késő este lesz - ellátogat New Yorkba, megtekinti a keddi tragédia helyszínét. Bush a telefonbeszélgetés során - amelyben részt vett George Pataki, New York állam kormányzója is - megismételte a tévékamerák előtt tett szerdai kijelentését, miszerint Amerika meg fogja nyerni a terrorizmus elleni háborút. Az elnök egyúttal szót emelt azért, hogy mindenki tanúsítson tiszteletet a muzulmán vallásúak iránt. E szavait az indokolta, hogy az elmúlt napokban több atrocitás ért az Egyesült Államokban élő muzulmánokat, illetve ott működő muzulmán intézményeket. George Bush a telefonbeszélgetés után újságíróknak elmondta: az Egyesült Államok támogatást kap terroristaellenes erőfeszítéseihez olyan országoktól, mint például Oroszország és Szaúd-Arábia.

Washingtonban csütörtökön letartóztattak egy férfit, aki a mentési munkálatok közepette - hamis telefonos fenyegetéssel - előidézte a Pentagon és környéke ismételt, átmeneti kiürítését.

A Fox amerikai tévéhálózat azt jelentette, hogy az American Airlines légitársaság (amelynek két gépét térítették el kedden a terroristák) két héttel ezelőtt belső körlevélben különös éberségre intette saját alkalmazottait, mert Olaszországban ellopták a légitársaság egyik gépének teljes személyzetétől az egyenruhákat és a biztonsági azonosító lapokat.